Archív pre September, 2007
Pozba, 2007. szeptember 16.
In Uncategorized on September 30, 2007 at 8:09 amVagonkiállítás Komáromban
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 26, 2007 at 7:05 pmOktóber 17. szerda – Október 24. szerda
DÉL-KOMÁROM (Magyarország) vasút állomás
——————————————–
Friss hír: 2007. szeptember 27.
Meggyalázták a vagont
A rendőrség szerint a fiatalok között kell keresni a tettest
Megrongálták Gödöllőn a szerda óta vasúti pályaudvaron látható holokauszt emlékvagont az éjszaka; a rendőrség megkezdte az ügyben a nyomozást – közölte Mihály István ezredes. A gödöllői rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy reggel kapták a bejelentést, amely szerint a kiállításként szolgáló vagon oldalait ismeretlenek spray-vel fújták be, és különféle antiszemita feliratokat írtak rá.
A rendőrök azonnal megkezdték a nyomozást. Az egyik verzió szerint az éjszaka során szórakozásból hazatérő fiatalok között kell keresni a tettest. Egyébként, ha kézre kerül, rongálás miatt felel majd tettéért, és ezért akár börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság – hívta fel rá a figyelmet. Hozzátette: a rendőrség mostantól fokozott ellenőrzést tart a környéken, hogy az eset ne ismétlődhessen meg.
Nánási Éva, a város jegyzője arról adott hírt, hogy az önkormányzat munkatársai még a nap során eltüntetik az ocsmány feliratokat, s átfestik a vagont. Polgárőröket kértek fel, hogy tartsák a szemüket a kiállításon, nehogy újabb atrocitás érhesse az emlékvagont.
Novák Ilona, a kiállítást szervező Élet Menete Alapítvány múzeumpedagógusa elmondta, hogy a reggeli nyitáskor vették észre a rongálást, és azonnal rendőrségi feljelentést tettek az ügyben. Az emlékvagonban a holokausztról láthatók fotók, és az ebből az időből származó tárgyi emlékek, mint például elhurcolt zsidók bőröndje.
A kiállítás tavaly április óta járja az országot, eddig 13 településen mutatták be, s hozzávetőleg 20 ezren látogatták meg, főként diákok. Gödöllőre szerdán érkezett a vagon, s rögtön az első nap több mint 2000-en keresték fel. A kiállítás október 8-ig látható Gödöllőn, s a következő állomás Tata lesz. A mostanihoz hasonló eset nem fordult elő – tette hozzá Novák Ilona.
forrás: stop.hu
Pinchas leb Frieden Oktatási Forrástár
In Menhaz on September 24, 2007 at 6:27 pmOktóber 17. szerda – Október 24. szerda

forrás: stop.hu, kép: index.hu
LEDOR VADOR Víkend v Komárne – reportáž Balázsa Szverleho
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 23, 2007 at 9:31 am
Piatkové popoludnie sa v záhrade Menházu začalo za slnečného počasia a veľký stan bol znakom toho, že stretnutie sa začalo. Mladí sa pomaly schádzali, záhrada sa zaľudňovala. S priateľom sme si pozreli krátky film o živote náboženskej obce v Komárne. Prehovorili v ňom aj dvaja mladí autori, Tamás a András Paszternákovci, ktorí svojím elánom prebúdzajú židovský život v tomto meste a sú zárukou toho, že tu bude mať aj budúcnosť. Prichádzal šabat, ktorí sme privítali spolu s rabínom Totha Péter Yoelom a kantorom Gáborom Várnaim.
Už pri večeri sme sa presvedčili, že to bude mimoriadny šabat. Roprúdili sa zaujímavé rozhovory, vzájomne sme sa zoznamovali. V sobotu ráno program pokračoval. Prostredníctvom Irmy Horváth sme sa zoznámili so svetom židovskej ženy. Dnes ju už nemožno stotožňovať s bývalou „jidiše mame”. Počas rozhovoru sme si zahrali aj zvláštnu hru, v ktorej sme sa prostredníctvom stvorenia pozreli na úlohu ženy. Neskôr nám rabín rozprával o význame šabatu a o veciach, ktoré sú z tohto pohľadu zaujímavé. Bol tu aj priestor na kladenie a zodpovedanie mnohých otázok, ktoré nám neboli celkom jasné. Po obede nasledovala príj Read the rest of this entry »
Szarvas 2007 – „Folytatjuk…”
In Szarvas - Šarvas on September 23, 2007 at 9:29 amLapunk megalakulása óta minden nyáron beszámoltunk a szarvasi Lauder- Joint Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Táborban szerzett élményeinkről. Így teszünk hát 12. alkalommal is! A tábor idei témájának a címe „Folytatjuk…” volt. Az oktatási program célként tűzte ki a zsidó folytonosság okainak megvizsgálását és megértését. Feltette a kérdést, hogy hogyan maradhattunk fenn zsidóként, merre megyünk, hogyan tudunk továbbra is fennmaradni. A tizenkét nap alatt megbeszéltük, hogy van-e célja a zsidó túlélésnek. A madrichok (ifjúsági vezetők) által tartott foglalkozások segítették a táborozókat abban, hogy megtalálják magukat a zsidó kontinuumban. A peulák ráébresztették a gyerekeket arra, hogy mi is a szerepük és felelősségük zsidóként a világban, illetve a zsidó közösség iránt.
A vasárnapi bevezetés után a zsidó történelemben kalandoztunk egy nap alatt, képet adva múltunk nagy pillanatairól. A hit kérdését a Haszkalá (zsidó felvilágosodás) és a hellenizmus időszakának segítségével boncolgattuk. Megnéztük, hogy is állt a zsidó ember a vallási és a világi kérdésekkel a spanyol inkvizíció és a kommunizmus korszakában. A csütörtöki nap a Földé volt. Olyan kérdésekkel foglalkoztunk, mint például: Hogyan tudtak a zsidók 2000 évig fennmaradni saját földjük nélkül? Mit jelent egy nép tagjának lenni úgy, hogy nincs saját országod, más-más nyelven beszélsz? A péntek a Shabatra való felkészüléssel telt, kalácsot fontuk, dalokat tanultunk. Kora este a szobaellenőrzés után a tábori tradícióknak megfelelően mindenki léggömbökre írhatta kívánságait, melyet közösen engedtünk fel a Mifkád-téren. Nagy élmény volt, hogy a második turnus Kabbalat Shabbatját hosszú idő után újra Verő Tamás budai rabbi vezette. Szombaton jutott idő a pihenésre, sétára, majd este a Körös-parton a Havdala keretében vettünk búcsút az ünneptől. Vasárnapra felépült a táborban a tel-avivi Bet Hatfucot Diaszpóra Múzeum mása, melyet minden táborozó meglátogatott. Ezen a napon a külföldi csoportok kirándulni mentek, a magyarországiakat pedig szüleik látogatták meg a délután folyamán. Történelmi pillanatoknak is tanúi lehettünk, a II. turnus szülők napjával egybekötve került sor Szarvason a tábor hét új háztömbjének és két közösségi foglalkoztató épületének avatására. A 700-as házak közelében felállított színpadon Friedman Szása táborvezető köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Bán György, a Lauder Alapítvány vezetője idézte fel az egykori kemping területén végzett eddigi beruházásokat, a medence, a Kupola, Bet David építését és az ebédlő és konyha felújítását. Az, ami Szarvason történik túlszárnyal mindazon, amit az 1990-es években elképzeltek a tábor alapítói. Az elmúlt 17 évben több mint 35 000 zsidó fiatal fordult meg a táborban. Az új házak a jövőt szolgálják majd. Dr. Babák Mihály, Szarvas város polgármestere párhuzamot vont a napokban zajló Szarvas város újratelepítésének évfordulója és a Lauder tábor ünnepe között. Arra kérte a vendégeket és a táborozókat, hogy vigyék hírét a 18 000-es kisvárosnak a nagyvilágban. Jorge Diener, a Joint magyarországi irodájának vezetője köszönetet mondott mindazoknak, akiknek fontos része volt az új házak felépítésében, és az anyagiak megteremtésében. Fritz Zsuzsa (Frici), a tábor programigazgatója, a www.szarvasifahazak.com oldalról vett idézetekkel kezdte megható beszédét, a régi faházakra emlékezett. Utalt a folytonosságra, és az idei tábortémával kapcsolatban a FOLYTATÁSra… A beszédek után Smuel Navon, a tábor kósersági felügyelője és Verő Tamás, budai rabbi helyezték fel ünnepélyesen a mezüzét a 700-as házakra. A délután a hagyományos szülőnapi programmal folytatódott a Kupolában. A hétfői nap a nemzetiség kérdését feszegette. Lehetséges-e zsidónak lenni és egy nemzet tagjának egyben? Ha egy zsidó számára a zsidóság nemzetiség, ez mit jelent? Hogyan tudtunk fennmaradni a nagy nemzetállamok kebelében is úgy, hogy egyenlő jogokat kaptunk, s már nem kellett különböznünk? Hogyan határoztuk meg magunkat mindezek után? Kedden a létkérdések kerültek fókuszba, megvizsgáltuk az antiszemitizmus első megnyilvánulásait és különböző formáit: a vérvádakat, pogromokat, anticionizmust… A szerda a zsidó közösségeké volt, csütörtökön pedig összegeztük a táborban tanultakat.Szarvas folyamatosan változik, új épületek, oktatási módszerek jelennek meg évről évre, de a hangulat az elmúlt 17 év során szerencsére nem sokat változott. Mint minden évben, idén is ugyanúgy fejezhetjük be a tábori élményeinkről szóló cikket: JÖVŐRE SZARVASON!
PA
A zsidó kultúra ünnepe Komáromban
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER, Nové Zámky - Érsekújvár, Rimavská Sobota - Rimaszombat, Sopron, Székesfehérvár, Tata on September 7, 2007 at 9:35 pmSzeptember első vasárnapján a Zsidó Kultúra Európai Napját ünnepeljük a kontinensen, hetedik éve Komárom is részese a nemzetközi eseménysorozatnak. Reggel a „Ledor Vador”- zsidó közösségek találkozója nyitotta a nyolc órás eseménysorozatot a zsinagógában. Pasternák Antal, a KZSH elnökének üdvözlő szavai után után Paszternák Tamás moderálta a programot. A vendégek között köszönthettük dr. Hortai Éva és Szabó Béla alpolgármestereket, dr. Bastrnák Tibor polgármester úr levélben üdvözölte a rendezvényt, melyen szabadsága miatt nem tudott megjelenni, dr. Miroslav Hargaš evangélikus lelkészt és a régió szinte valamennyi közösségének képviselőjét. A hitközségek vezetői a jövőről, az együttműködés lehetőségeiről beszéltek, Haas Tibor előimádkozó mutatta be a galántai közösséget, kiemelve a hagyományok ápolásának fontosságát, Jávor Mátyás a székesfehérvári kile vezetője a rabbi hiányának problémáját vázolta, dr. Dušan Rybár egy kis közösséget, Rimaszombatot képviselte és avatta be a hallgatóságot az ottani mindennapokba. Einhorn László Tatáról ékezett, elmesélte, milyen fontos, hogy a kis közösség tagjai ma már rendszeresen látogatják a komáromi zsinagógát. Sándor Péter az újjáalakult Soproni Zsidó Hitközség életében nyújtott bepillantást, Villányi Tibor a Győri Zsidó Hitközség volt elnöke, a rendszeres I´tentiszetletek fontosságát emelte ki. A találkozóhoz délután csatlakoztak a dunaszerdahelyi és az érsekújvári hitközségek küldöttségei is. Radnóti Zoltán a lágymányosi zsinagóga rabbija színes, számítógépes prezentációval szólt hozzá a megkezdett közösségépítő témához, bemutatta, hogyan építette fel munkatársaival és önkéntesekkel a lágymányosi körzetet az alapoktól, előadásában külön kitért a Nagyünnepek megtartásának és a tanulás fontosságára. A délelőtt a Hotel Európában közös ebéddel folytatódott. Ebéd előtt Zeev Boker Izrael Állam pozsonyi nagykövete köszöntötte a részvevőket. Beszédében kiemelte az ilyen találkozók fontosságát, Izrael és a V4-ek kapcsolatát elemezte, beszélt a jövő terveiről is. A délutáni programra megteltek a zsinagóga padsorai, elsőként dr. Marta Zágoršeková lépett a mikrofonhoz, aki a zsidó kultúra interkulturális kapcsolatit elemezte akadémiai színvonalú előadásában. Az ebéd utáni rész valamennyi programját Vadász Magda fordította, így az előadások szlovák és magyar nyelven is elhangzottak. A felnőttek programjával párhuzamosan zajlott a Sófár Süni gyermekprogram a Krausz Mór teremben Paszternák András vezetésével. Dr. Balázs Gábor a budapesti Wesselényi utcai ortodox iskola igazgatója közvetlen, stílusával, szakmai felkészültségével lenyűgözte a közönséget. Összefoglalójában a zsidóság irányzatait ismertette. A Wallenstein Zoltán teremben az „Ismerjük meg szomszédainkat! ” sorozat vendége a közelmúltban megújult Soproni Zsidó Hitközség volt, melynek életét Sándor Péter elnök mutatta be. Az egyes programelemek között a vendégek nemcsak a folyosókon, hanem a Menház részben már felújított kertjében is elidőzhettek, itt a Generációk Sátra várt mindenkit. A program a zsinagógában folytatódott, ahol a 2007. évi Kehila és Kehila Haver díjakat adtuk át.
A Zsidó Kultúra Európai Napján Kehila- a közösségért díjban részesültek:
Vadász Magda – A Hitközségi Híradó szlovák nyelvű oldalainak többéves önkéntesként végzett fordítói munkája elismeréseként.
Dr. Novák Tamás – A régió Holokauszt oktatásában és az események kutatásában végzett munkája elismeréseként.
Sándor Tamás – A tatabányai Szenes Hanna Magyar-Izraeli Baráti társaság elnöke, a megyében a zsidó kultúra és hagyományok, illetve Izraellel kapcsolatos ismeretterjesztés területén végzett munkája elismeréseként.
Messinger Tibor- az Érsekújvári Zsidó Hitközség előimádkozója, a helyi közösség vallási hagyományainak ápolásáért, továbbviteléért.
Kehila – haver díjban részesültek
Andruskó Imre – A komáromi Selye János Gimnázium igazgatója, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa parlamenti képviselője a Holokauszt oktatás bevezetéséért, az iskola egykori zsidó diákjai emlékének megőrzése terén végzett munkája elismeréseként.
Tóth Tibor – Az ipolysági gimnázium tanára, a Holokauszt oktatás terén alkalmazott nemzetközi módszerek meghonosításáért, kutató és oktató munkájáért.
A díjakat Paszternák András és Paszternák Tamás koordinátorok adták át. A délutánt a Klezmerész együttes csodálatos koncertje zárta. A Garai Péter vezette együttes vidám hangulatot teremtett a zsinagógában. A közönség együtt dúdolta, tapsolta az ismert dalokat a zenekarral. Az eseményen megjelent Fazekas László református püspök-helyettes és Varga Anna a Városi Művelődési Központ igazgatónője is.
A Zsidó Kultúra Európai Napja komáromi programja több mint 300 érdeklődőt vonzott. Büszkék vagyunk arra, hogy Pozsonyon kívül Szlovákiában az egyetlen város voltunk ahol programot rendeztek ezen a napon. Az esemény lebonyolításában Haas Judit irodavezetőt, a Pasternák családot, Kollár Zoltánt és Piczek Ferencet illeti köszönet.
A hangosítást a Városi Művelődési Központ ingyenesen biztosította. Az idén először a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel közösen szerveztük a programot, külön köszönet Deák Andreának.
A program a Holland Zsidó Kulturális Alap, a Jewish Childs Day, Nyitra Megye Önkormányzata, a MAZSIHISZ, Komárom Városa, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége és a Joint támogatásával jött létre. A nap a visszajelzések alapján elérte célját, segített a zsidó kultúra és hagyományok felelevenítésében, a közösségépítésben és a tolerancia növelésében.
Találkozzunk jövőre is!
Výzva od prezidenta Štátu Izrael Shimona Peresa k pripojeniu sa k spolocnej modlitbe za vojakov IDF v zajati v predvečer Rosh Hashana a Yom Kipur 5768.
In Izrael on September 7, 2007 at 11:26 amA call by the President of the State of Israel, Shimon Peres to join in Prayer for the Welfare of our Soldiers in Captivity
On the eve of Rosh Hashanah and Yom Kippur 5768, I call upon you, our
brothers and sisters, to join
EDŽK – ZSKEN 2. september 2007. szeptember 2.
In Bratislava - Pozsony on September 4, 2007 at 9:36 pmNagyünnepek a komáromi zsinagógában
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 4, 2007 at 7:00 pm5768
Közreműködnek: Oláh János az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem tanára és Fináli Gábor rabbijelölt
2007. szeptember 12. (szerda) 18:00
Erev Rosh Hasanah – a zsidó újév kezdete, I’tentisztelet a zsinagógában. A Komáromi Zsidó Hitközség ünnepi vacsorán lát vendégül minden megjelentet a Wallenstein Zoltán teremben.
2007. szeptember 13. (csütörtök) 17:30
„Tanház a Menházban I.”- közös tanulás az ünnep első délutánján
Téma: a zsidóság ünnepnapjai
Délutáni ima Rosh Hasanah 1. napján
Sófárfújás, Taslich szertartás
A délutáni kiddus vendége Miriam Neiger- Fleischmann festőművésznő Jeruzsálemből. A Komáromban született alkotóval a Wallenstein Zoltán teremben beszélgetünk.
2007. szeptember 14. (péntek) 17:30
Délutáni Ima Rosh Hasanah 2. napján
Sófárfújás
Kabalat Shabat – a szombat fogadása
Az esti ima után a Komáromi Zsidó Hitközség kidduson lát vendégül minden érdeklődőt.
2007. szeptember 15. (szombat) 10:00
„Tanház a Menházban II.”
Téma: Az imákról, a Tóráról, a hetiszakaszról és a háftáráról
2007. szeptember 21. (péntek) 18:00
Kol nidré – A zsidó vallás legnagyobb ünnepének kezdetén a hagyományos Kol Nidré (minden fogadalom) és az esti ima hangzik el a zsinagógában a szombatfogadással egybekötve.
2007. szeptember 22. (szombat) 18:00
„Tanház a Menházban III.”
Téma: Jom Kippur
Délutáni ima Jom Kippur ünnepén
Mazkir – emlékezés az elhunytakra, Tóraolvasás
19:40
Havdala – az ünnep vége
Ezen a napon a zsinagóga 10:00-tól nyitva tart és várja az imádkozni kívánókat!
A Nagyünnepek komáromi programjai a Joint pozsonyi képviselete és a Holland Zsidó Humanitárius Alap támogatásával jönnek létre!
A szervezésért köszönet illeti a Budapesti Zsidó Hitközség Szertartási Osztálya munkatársait Révné Lukács Ágnest és Szendyné Gárdos Mariannt. Külön köszönet a segítségért dr. Schőner Alfréd főrabbi úrnak, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektorának.
Veľké sviatky v synagóge v Komárne
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 4, 2007 at 6:56 pmPozvánka 5768
Účinkujú: János Oláh profesor Židovskej univerzity a Gábor Fináli budúci rabín
12. septembra 2007 (streda)
18:00Erev Roš Hašana – začiatok Nového roka, bohoslužby v synagóge.
ŽNO v Komárne Vás pozýva na sviatočnú večeru do sály Zoltána Wallensteina.
13. septembra 2007 (štvrtok)
17:30„Učebňa v Útulku I.”- prvý sviatočný deň – spoločne štúdium
Téma: Židovské sviatky
Poobedňajšia modlitba z príležitosti 1. dňa Roš Hašana Trúbenie na šófar, ceremónia tašlichu
Hosťom poobedňajšieho kidušu bude akademická maliarka Miriam Neiger- Fleischmannová z Jeruzalemu. Je rodáčkou z Komárna a budeme sa s ňou zhovárať v sále Zoltána Wallensteina.
14. septembra 2007 (piatok)
17:30Poobedňajšia modlitba z príležitosti 2. dňa Roš Hašana
Trúbenie na šófar
Kabalat Šabat – vítanie sobotyPo večernej modlitbe pozýva ŽNO v Komárne každého na kiduš.
15. septembra 2007 (sobota)
10:00 „Učebňa v Útulku II.”Téma: O našich modlitbách, o Tóre, o čítaní z Tóry a o háftárá 21 septembra 2007 (piatok)
18:00 Kol nidré – Začiatok najväčšieho sviatku, v synagóge sa modlíme tradičné Kol Nidré a večernú modlitbu spojenú s uvítaním soboty.
22. septembra 2007 (sobota)
18:00„Učebňa v Útulku III.”Téma: Jom KipurPoobedňajšia modlitba z príležitosti Jom Kipur Mazkir – pamiatka na zosnulých, čítanie Tóri
19:40Havdala – koniec sviatku
V tento deň je synagóga otvorená od 10:00, čakáme na tých, ktorí sa chcú pomodliť! Programy Veľkých sviatkov sa uskutočnia s pomocou bratislavského zastupiteľstva JOINT-u a Holandského židovského humanitného fondu!Za organizáciu ďakujem spolupracovníkom z rituálneho odboru ŽNO v Budapešti, pani Ágnes Révné Lukácsovej a pani Mariann Szendyné Gárdosovej. Osobitná vďaka patrí rektorovi Židovskej univerzity hlavnému rabínovi dr. Alfrédovi Schőnerovi.
Tiež ste zapísaní a spečatení pre dobrý rok!
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 4, 2007 at 6:55 pmUplynul rok a blížia sa najdôležitejšie dni židovského roku, Veľké sviatky, tie dni, kedy podľa našej, židovskej tradície každí z nás zúčtuje za skutky predchádzajúceho roka a vtedy sa rozhodne o tom, čo s nami bude v nasledujúcom roku. Podľa našich zvykov aj v tomto roku budeme oslavovať spoločne. Pokladáme za dôležité to, aby všetci súvereneci prišli k nám, do nášho domu stretnutia – do synagógy. Je nám jasné, že je mnoho takých, ktorí nepoznajú tradície, nepoznajú jazyk našich predkov, nezaujímajú ich otázky viery a cirkvi. Dnes Vás ale prosíme, poďte medzi nás… Snažíme sa - spolu s Jánosom Oláhom, profesorom Židovskej univerzity z Budapešti, ktorý už po tretíkrát bude s nami z príležitosti sviatkov Roš Hašana a Jom Kipur a s poslucháčom univerzity, budúcim rabínom Gáborom Fináli, ktorý bude u nás po prvý raz – o tom, aby každí kto k nám príde porozumel a zúžitkoval všetko to, čo si vypočuje a odnesie z príležitosti sviatkov a o sviatkoch. Opäť usporiadame „Učebňu v Útulku“ kde každí kto prejaví záujem sa môže oboznámiť so základmi židovstva. Naša synagóga je otvorená pre každého, kľudne prineste so sebou Vašich priateľov, známych, rodinu aj ľudí iného vierovyznania, ak prejavujú záujem o naše tradície. Budúcnosť židovskej komunity a Komárne závisí aj od toho, či sa ešte otvoria brány našej synagógy z príležitosti sviatkov. Je tradíciou sa pozdraviť „Šónó tajvó…- kiež si zapísaný pre dobrý rok”. Stretneme sa v stredu večer 12. septembra v Menházi.
Ing. Anton Pasternák predseda ŽNO
Írassál be egy jó esztendőre!
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 4, 2007 at 6:53 pmIsmét eltelt egy esztendő, újra közelednek a zsidó év legfontosabb napjai, a Nagyünnepek, melyeken a zsidó hagyomány szerint mindenki számot ad az elmúlt évről és eldől, mi is történik vele a következőben.
Szokásaink szerint idén is közösen ünnepelünk. Fontosnak tartjuk, hogy ezeken a napokon minden hittestvérünk eljöjjön a találkozás házába, a zsinagógába. Tudjuk, hogy sokan vannak olyanok, akik nem e hagyományok szellemében nőttek fel, nem értik őseink héber nyelvét, nem érdeklődnek a vallás iránt. Most mégis mindenkit arra kérünk, jöjjön el…
Oláh Jánossal, a budapesti Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem tanárával, aki harmadik alkalommal vezeti nálunk Rosh Hasanah és Jom Kippur ünnepét és Fináli Gábor rabbijelölttel, aki először érkezik városunkba, arra törekedtünk, hogy mindenki számára érthető és hasznos legyen mindaz, ami elhangzik az ünnepen az ünnepről.
Ismét lesz „Tanház a Menházban“, ahol alapvető zsidósággal kapcsolatos ismeretekre tehet szert minden érdeklődő.
Zsinagógánk mindenki előtt nyitva áll az ünnepen, így nyugodtan hozza magával más vallású barátait, rokonait, ismerőseit is, akik érdeklődnek hagyományaink iránt.
A komáromi zsidó közösség jövője függ attól, kinyílnak-e még a Nagyünnepeken templomunk kapui.
A tradíció szerint így köszöntjük egymást „Sónó tajvó…- írassál be egy jó évre”.
Találkozzunk szeptember 12-én, szerdán este a Menházban!
Pasternák Antal, a KZSH elnöke
Írassál be egy jó esztendőre!
In Menhaz on September 4, 2007 at 6:34 pmIsmét eltelt egy esztendő, újra közelednek a zsidó év legfontosabb napjai, a Nagyünnepek, melyeken a zsidó hagyomány szerint mindenki számot ad az elmúlt évről és eldől, mi is történik vele a következőben.
Szokásaink szerint idén is közösen ünnepelünk. Fontosnak tartjuk, hogy ezeken a napokon minden hittestvérünk eljöjjön a találkozás házába, a zsinagógába. Tudjuk, hogy sokan vannak olyanok, akik nem e hagyományok szellemében nőttek fel, nem értik őseink héber nyelvét, nem érdeklődnek a vallás iránt. Most mégis mindenkit arra kérünk, jöjjön el…
Oláh Jánossal, a budapesti Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem tanárával, aki harmadik alkalommal vezeti nálunk Rosh Hasanah és Jom Kippur ünnepét és Fináli Gábor rabbijelölttel, aki először érkezik városunkba, arra törekedtünk, hogy mindenki számára érthető és hasznos legyen mindaz, ami elhangzik az ünnepen az ünnepről.
Ismét lesz „Tanház a Menházban“, ahol alapvető zsidósággal kapcsolatos ismeretekre tehet szert minden érdeklődő.
Zsinagógánk mindenki előtt nyitva áll az ünnepen, így nyugodtan hozza magával más vallású barátait, rokonait, ismerőseit is, akik érdeklődnek hagyományaink iránt.
A komáromi zsidó közösség jövője függ attól, kinyílnak-e még a Nagyünnepeken templomunk kapui.
A tradíció szerint így köszöntjük egymást „Sónó tajvó…- írassál be egy jó évre”. Találkozzunk szeptember 12-én, szerdán este a Menházban!
Pasternák Antal, a KZSH elnöke
Tiež ste zapísaní a spečatení pre dobrý rok!
In Menhaz on September 4, 2007 at 6:32 pmUplynul rok a blížia sa najdôležitejšie dni židovského roku, Veľké sviatky, tie dni, kedy podľa našej, židovskej tradície každí z nás zúčtuje za skutky predchádzajúceho roka a vtedy sa rozhodne o tom, čo s nami bude v nasledujúcom roku. Podľa našich zvykov aj v tomto roku budeme oslavovať spoločne. Pokladáme za dôležité to, aby všetci súvereneci prišli k nám, do nášho domu stretnutia – do synagógy.
Je nám jasné, že je mnoho takých, ktorí nepoznajú tradície, nepoznajú jazyk našich predkov, nezaujímajú ich otázky viery a cirkvi. Dnes Vás ale prosíme, poďte medzi nás… Snažíme sa - spolu s Jánosom Oláhom, profesorom Židovskej univerzity z Budapešti, ktorý už po tretíkrát bude s nami z príležitosti sviatkov Roš Hašana a Jom Kipur a s poslucháčom univerzity, budúcim rabínom Gáborom Fináli, ktorý bude u nás po prvý raz – o tom, aby každí kto k nám príde porozumel a zúžitkoval všetko to, čo si vypočuje a odnesie z príležitosti sviatkov a o sviatkoch. Opäť usporiadame „Učebňu v Útulku“ kde každí kto prejaví záujem sa môže oboznámiť so základmi židovstva.
Naša synagóga je otvorená pre každého, kľudne prineste so sebou Vašich priateľov, známych, rodinu aj ľudí iného vierovyznania, ak prejavujú záujem o naše tradície. Budúcnosť židovskej komunity a Komárne závisí aj od toho, či sa ešte otvoria brány našej synagógy z príležitosti sviatkov. Je tradíciou sa pozdraviť „Šónó tajvó…- kiež si zapísaný pre dobrý rok”. Stretneme sa v stredu večer 12. septembra v Menházi.
Ing. Anton Pasternák predseda ŽNO
Shana Tova 5768!
In Menhaz on September 4, 2007 at 6:29 pmVeľké sviatky v synagóge v KomárnePozvánka5768
Účinkujú: János Oláh profesor Židovskej univerzity a Gábor Fináli budúci rabín
12. septembra 2007 (streda)
18:00 Erev Roš Hašana – začiatok Nového roka, bohoslužby v synagóge. ŽNO v Komárne Vás pozýva na sviatočnú večeru do sály Zoltána Wallensteina.
13. septembra 2007 (štvrtok)
17:30„Učebňa v Útulku I.”- prvý sviatočný deň – spoločne štúdiumTéma: Židovské sviatkyPoobedňajšia modlitba z príležitosti 1. dňa Roš Hašana Trúbenie na šófar, ceremónia tašlichu
Hosťom poobedňajšieho kidušu bude akademická maliarka Miriam Neiger- Fleischmannová z Jeruzalemu. Je rodáčkou z Komárna a budeme sa s ňou zhovárať v sále Zoltána Wallensteina.
14. septembra 2007 (piatok)
17:30Poobedňajšia modlitba z príležitosti 2. dňa Roš Hašana
Trúbenie na šófar
Kabalat Šabat – vítanie sobotyPo večernej modlitbe pozýva ŽNO v Komárne každého na kiduš.
15. septembra 2007 (sobota)
10:00 „Učebňa v Útulku II.”Téma: O našich modlitbách, o Tóre, o čítaní z Tóry a o háftárá 21 septembra 2007 (piatok)
18:00 Kol nidré – Začiatok najväčšieho sviatku, v synagóge sa modlíme tradičné Kol Nidré a večernú modlitbu spojenú s uvítaním soboty.
22. septembra 2007 (sobota)
18:00 „Učebňa v Útulku III.”Téma: Jom KipurPoobedňajšia modlitba z príležitosti Jom Kipur Mazkir – pamiatka na zosnulých, čítanie Tóri
19:40Havdala – koniec sviatku
V tento deň je synagóga otvorená od 10:00, čakáme na tých, ktorí sa chcú pomodliť! Programy Veľkých sviatkov sa uskutočnia s pomocou bratislavského zastupiteľstva JOINT-u a Holandského židovského humanitného fondu!
Shana Tova 5768!
In Menhaz on September 4, 2007 at 6:27 pmNagyünnepek a komáromi zsinagógábanMeghívó
5768
Közreműködnek: Oláh János az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem tanára és Fináli Gábor rabbijelölt
2007. szeptember 12. (szerda) 18:00
Erev Rosh Hasanah – a zsidó újév kezdete, I’tentisztelet a zsinagógában. A Komáromi Zsidó Hitközség ünnepi vacsorán lát vendégül minden megjelentet a Wallenstein Zoltán teremben.
2007. szeptember 13. (csütörtök) 17:30
„Tanház a Menházban I.”- közös tanulás az ünnep első délutánján
Téma: a zsidóság ünnepnapjai
Délutáni ima Rosh Hasanah 1. napján
Sófárfújás, Taslich szertartás
A délutáni kiddus vendége Miriam Neiger- Fleischmann festőművésznő Jeruzsálemből. A Komáromban született alkotóval a Wallenstein Zoltán teremben beszélgetünk.
2007. szeptember 14. (péntek) 17:30
Délutáni Ima Rosh Hasanah 2. napján
Sófárfújás
Kabalat Shabat – a szombat fogadása
Az esti ima után a Komáromi Zsidó Hitközség kidduson lát vendégül minden érdeklődőt.
2007. szeptember 15. (szombat) 10:00
„Tanház a Menházban II.”
Téma: Az imákról, a Tóráról, a hetiszakaszról és a háftáráról
2007. szeptember 21. (péntek) 18:00
Kol nidré – A zsidó vallás legnagyobb ünnepének kezdetén a hagyományos Kol Nidré (minden fogadalom) és az esti ima hangzik el a zsinagógában a szombatfogadással egybekötve.
2007. szeptember 22. (szombat) 18:00
„Tanház a Menházban III.”
Téma: Jom Kippur
Délutáni ima Jom Kippur ünnepén
Mazkir – emlékezés az elhunytakra, Tóraolvasás
19:40
Havdala – az ünnep vége
Ezen a napon a zsinagóga 10:00-tól nyitva tart és várja az imádkozni kívánókat!
A Nagyünnepek komáromi programjai a Joint pozsonyi képviselete és a Holland Zsidó Humanitárius Alap támogatásával jönnek létre!
Kehreg Fórum – olvasónk írta
In Komárno - Komárom, MENHAZ INFOCENTER on September 4, 2007 at 7:33 amÉn is gratulálok a laphoz. Mindig szívesen gondolok vissza a három éve megrendezett Komarnoból elszármazott zsidók világtalálkozójára, ahova azzal a reménnyel / is / mentem el, hátha találok egy Wetzler rokont. Rokont ugyan nem találtam, de egy nagyon kedves közösséget és lelkes vezetőket igen. További munkátokhoz sok sikert kívánok !
Spitzer Olga, Győr