Pasternák Antal, a Komáromi Zsidó Hitközség elnökének beszéde a Mártírnapon… 

Tisztelt Emlékezők! 

 Raul Hilberg, az Európai zsidóság megsemmisítése című munkájának bevezető gondolataival kezdtem mai beszédemet. Június második vasárnapján, mint az elmúlt hatvan évben mindig, ma is itt vagyunk a komáromi zsidóság ősi nyughelyén, hogy emlékezzünk.  

  

Különleges alkalom a mai abból a szempontból is, hogy este beköszönt nyári zarándokünnepünk Shavout, amikor néppé válásunk talán legjelentősebb eseményére a Tóraadásra emlékezünk. Véget ér a hét hetes gyászidőszak a szfire. Ezen az éjszakán, az öröklődés éjszakáján a hagyomány szerint a vallásos zsidó ember nem tér nyugovóra, találkozik ismerőseivel és közösen tanulnak egészen reggelig. Egy ilyen, előrehozott találkozás ez a mi mai megemlékezésünk is… 

  

Hatvanegy évvel ezelőtt egy virágzó közösség élte végnapjait szeretett városában, Komáromban. A történelemi Magyarország egyik legrégibb zsidó hitközségének tagjai már a gettóba zárva várták a marhavagonok indulását, a számukra akkor még ismeretlen messzeségbe. Ma már tudjuk, hogy ez volt az utolsó út. Nagy részük a világ legnagyobb halálgyárába, a világ mai legnagyobb zsidó temetőjébe, Auschwitz-Birkenauba érkezett, ahonnan már nem volt visszaút… 

  

Milyen kor is volt ez, hogy engedte azt, hogy emberekkel, az addigi baráttal, ismerőssel, szomszéddal ezt tegyék? Radnóti Miklós szavaival élve „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…“ 

  

Hatvan évvel ezelőtt, 1945 júniusában már véget ért a II. világháború, azon kevesek akik életben maradtak hittestvéreink közül, már hazafelé tartottak, vagy éppen új  otthonukat keresték a világ egy távoli pontján, ahol nem emlékezetette őket nap mint nap minden arra, amit velük, családjukkal tettek. 

  

Ennyi idő után találkozások ezek az emléknapok mint a mai is, a múlt felidézése mellett azért is gyűlünk itt össze, hogy rég nem látott barátainkkal elbeszélgessünk egy pillanatra, felidézzük a közös múltat, az egykori idők emlékeit.  

  

Hatvanegy évvel ezelőtt történt mindez, sokan az élő szemtanúk közül már nincsenek itt közöttünk, évről évre kevesebben vagyunk. Egy évvel ezelőtt a kerek, hatvanadik évfordulón sokan jöttek el Izraelből, Amerikából és más országokból is, hogy velünk emlékezzenek. Gyökereik visszahívták őket gyermekkoruk, szüleik vagy nagyszüleik életének meghatározó helyszínére, Komáromba. 

  

Szomorú szívvel gondolok vissza az eltelt egy évre, hányan nincsenek már itt közöttünk akikkel tavaly még itt találkoztunk… Nem üdvözöl már Boček Zsuzsi néni, a komáromi Holokauszt élő szemtanúja, nincs itt Horsky Valter barátunk sem, a borzalmakat ifjúként túlélő Grotter Béla bácsi nem mesél már emlékeiről. Hiányzik a kis padról Gross Sidka néni, Urbán Alica néni sem jön már többé Pöstyénből.  

  

Sajnos nemcsak a túlélők mennek el, hiányzik a sorból szeretett bátyám, mindeki Pasternák Sanyija is, aki az utóbbi években mindig itt volt, hogy találkozzon…, és nincs itt a még fiatalabb Gregus Péter sem.  

Közel negyven éven át őrizte temetőnket Viszlay Tibor, a komáromi sírket látogatói rendszeresen találkozhattak vele, mindenki ismerte és ő is ismert mindenkit, másfél héttel ezelőtt tőle is elbúcsúztunk… 

  

Öröm számunkra viszont, hogy évről évre többen vannak itt olyanok, akiket azelőtt még soha sem láthattunk, ők őrzik és tovább viszik az emlékezés lángját, jelezve azt hogy feledni nem szabad és nem is lehet… 

  

Emlékezni kötelességünk, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. Milyen is a mai Komárom? Hogyan is viszonyulnak a város és a környék polgárai a Holokauszthoz? Sokan teszik fel nekünk ezt a kérdést, utoljára május elején Judith MacGregor brit nagykövet asszony, aki komáromi látogatásakor a magas rangú diplomaták közül elsőként kereste fel a Menházat. 

  

A mai Komárom kettős módon viszonyul a kérdéshez. A kerek, hatvanadik évfordulón kizárólag közösségünk emlékezett, nem akadt olyan szervezet, beleértve az önkormányzatot is, amely felvállalta volna, hogy legalább közösen emlékezzünk… Mindannyiunk közös felelőssége pedig, hogy nehogy visszatérjen az a bizonyos kor… 

  

Sok olyan városa és községe van ma már szűkebb régiónknak, ahol nem működik zsidó hitközség, nem élnek zsidó emberek, a helyiek mégis őrzik azt a bizonyos lángot és emlékeznek.  

  

A pozitív példák sorából kiemelkedik a közeli Nagymegyer városa, ahol helyi kezdeményezésből ma már rendezett a zsidó temető, a város központjában magyar, szlovák és héber nyelvű emléktábla idézi vissza a Soa eseményeit.  

  

Tatán tavaly novemberben Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat kezdeményezésére újult meg a zsinagóga, melynek kertjében a régió talán legimpozánsabb Holokauszt emlékműve áll ma. Mindez úgy, hogy ez ma Magyarország egyetlen megyéje, ahol nincs működő hitközség.  

Komáromban még ma sem idézi semmilyen emlékmű a közel 3500 városához élete végéig hű polgár emlékét… 

  

Pozitív példaként említhetjük az iskolák hozzáállását, az elmúlt évben a Selye János Gimnáziumban, az Ipari Középiskolában, a Marianumban és a Béke utcai Jókai Mór Alapiskolában rendezett hitközségünk megemlékezést, több száz tanuló jelenlétével.  

  

A Komáromi Napok keretében közel 50 érdeklődő kereste fel a Menházat, hogy kérdezzen, jegyzeteljen, zsidó kultúráról, hagyományokról, szokásokról. 

  

A mai komáromi zsidó közösség életének meghatározó eseményei a találkozások, találkozni másokkal vallástól, nemzetiségtől függetlenül, ez biztosíthatja jövőnk zálogát.  

  

Két héttel ezelőtt, mint hét éve minden év májusában, Debrecenben találkoztak a Kárpát-Medence zsidó közösségei Szabadkától Ungvárig és Brassótól Érsekújvárig. Ezen az összejövetelen ismét megismerhettük egymás gondjait, örömeit. A Te érted? Te érted! konferencia hozzászólásaiból egyértelműen kitűnt, hogy a korábbi éveknél sokkal pozitívabb képet mutatnak közösségeink.  

  

A komáromi zsidó élet meghatározója még ma is a Holokauszt és az emlékezés, ugyanakkor egyre gyakrabban „szabadulnak ki” múzeumi vitrinünkből kegytárgyaink. A Shabati gyertyatartóban ezen a héten pénteken közösen gyújtottunk gyertyát, a talesz az előimádkozó vállára került. Chanukakor újra meggyúltak régi chanukiánk fényei, pészachkor pedig a szédertál is betöltötte funkcióját, segítette az egyiptomi kivonulás történetének elmesélését. 

  

Közel két évtized után az idén purimkor újra kigyulladt zsinagógánk örökmécsese a Nér támid, jelképezve ezzel a kontinuitást, a folytatást, hogy ha még csak halványan is, de újra kirajzolódik a komáromi zsidó jövő víziója, vannak távlatok.  

  

Ezeken az eseményeken nemcsak a tárgyak élednek újjá, hanem találkoznak az emberek is. A komáromi hitközség mindent megtesz azért, hogy felkutassa és bevonja a zsidó életbe a városunkban és környékén élő hittestvéreinket, szeretettel látunk minden szimpatizánst is. A modern technika, elsősorban az Internet segítségével ma működik kapcsolattarásunk új fóruma, hitközségünk honlapja, kezd kialakulni a virtuális komáromi közösség. 

  

Ma már rendszeresen itt vannak velünk tatabányai hittestvéreink, akik erősítik közösségi életünket. 

  

A közeli jövő a találkozásoké lesz, hiszen ez lehet ami összeköt. Három hét múlva harminc tanár érkezik városunkba az egész országból, hogy három napig az Oktatási Minisztériummal közösen átgondolja a szlovákiai Holokauszt oktatás helyzetét, megismerje közösségünket, az általunk alkalmazott módszereket.  

  

Szeptember elején, a Zsidó Kultúra Európai Napján a régió zsidó szervezetei, közösségei találkoznak a Menházban, Dunaszerdahelytől Szombathelyig és Galántától Veszprémig. Célunk a közös gondolkodás elindítása, a jövő megtervezése. 

  

A találkozások fő helyszíne a találkozás háza, a Bét Hakneszet, a zsinagóga. 2006. október 11-én 110 éve lesz annak, hogy az akkori Hajnal és Eötvös utcák sarkán nagy ünnepség keretében felavatták a Menházat és a hozzá tartozó zsinagógát.  

  

Jövőnk egyik vezérfonala, hogy ezen a kerek évfordulón ismét eredeti szépségében pompázzon imaházunk, nyitva állva minden érdeklődő előtt. 

  

Bízom benne, hogy álmaink megvalósulnak és egy boldog zsidó jövő képét vetíthetjük a jövő generációi elé.