Szimchat Tora Érsekújvárott

A Nagyünnepek lezárása Szimchat Tora a Tóra örömünnepe hagyományosan az érsekújvári közösségbe szólította hittestvéreinket a régióból. Lang Tamás elnök üdvözlő szavai után Messinger úr és Saltzmann úr emlékeztek az ünnepre és a régi idők ünnepléseire. A chatanok- vőlegények, akik bőséges asztalt terítettek, ezúttal a 2006-ban hatvanadik születésnapjukat ünneplő tagok voltak. A megjelentek már megtekinthették a zsinagóga csodálatos új kovácsoltvas kerítését. Ismét a régiós találkozások szép példáját láthattuk.

 

PT

Nagyünnepek Komáromban – Minjen határok nélkül

Egy zsidó közösség addig nevezheti magát hitközségnek, ameddig legalább a Nagyünnepeken tudja biztosítani zsinagógájában az imádkozás lehetőségét. Szívügyünk volt legszentebb napjainkon a komáromi zsinagóga működtetése.  Már a nyár elején elkezdődött a szervezés, az előimádkozók biztosítása. Nagy örömünkre dr. Oláh János, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Oroszlányban élő docense idén is vállalta ünnepeink vallási vezetését. Bővebben…

Sviatky v Komárne- minjen bez hraníc

Židovská komunita môže mať názov „Židovská náboženská obec“ pokiaľ aspoň na najväčšie židovské sviatky zabezpečí moznosť modliť sa vo svojej synagóge.  Aj preto bolo pre nás dôležité organizovať sviatky aj v tomto roku.Už začiatkom leta sme začali hľadať vhodného kantora, docent Židovskej univerzity v Budapešti dr. János Oláh aj v tomto roku nám zabezpečil duchovné vedenie sviatkov v Komárne. Bővebben…

Rólunk írták: ,,AZ ELŐÍRÁSOK BETARTÁSÁRA MANAPSÁG NEM ADOTTAK A FELTÉTELEK´´

A komáromi zsinagóga idén volt 110 éves. A közelmúltban komolyabb felújítás alatt állt, a Kárpótlási Alaptól pályázat útján kétmillió koronát szerzett a Zsidó Hitközség. Felújították a tetõszerkezetet, belülrõl megtörtént az épület tatarozása, helyére került a régi, értékes csillár is. Rekonstruálták a Menházat is, amelyben a zsidó hagyományokat fogják ápolni. A felújítások sorának azonban még koránt sincs vége, az épület külsõ tatarozását is el szeretnék végezni. Ebbõl az alkalomból készítettünk összeállítást a komáromi zsidóság történetének fõbb mozzanatairól, illetve a jelenlegi hitközség életérõl.A zsidóságra mindig is úgy tekintett a történelem, mint akik célpontjai lehettek a hatalmasságoknak. Manapság nem tartozik a népszerű vallások közé, a komáromi hitközség tagjainak száma is vészesen fogy. Az itteni zsidóságban élõ vallási öntudatról a Komáromi Zsidó Hitközség elnökét, Paszternák Antalt kérdeztük. Bővebben…

Ipolysági gimisek sikere Komáromban

A Komáromi Zsidó Hitközség MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központ 2002 és 2004 után harmadik alkalommal hirdette meg helytörténeti pályázatát, ezúttal a komáromi kis zsinagóga és menház építésének 110. évfordulója alkalmából „ Bét ha Kneszet – találkozás háza, a zsinagóga” címmel. A pályázat célja a mai Dél-Szlovákia illetve Nyugat-Magyarország és a tágabb régió területén található települések zsidó vonatkozású emlékeinek feltárása. Három kategóriában – alapiskolások, középiskolások és felnőtteklehetett pályázni. A zsüri tagjai Fritz Zsuzsanna, a budapesti Bálint Zsidó Közösségi Ház igazgatója, Verő Tamás budai rabbi, valamint Paszternák András, a komáromi Menház-Infocenter koordinátora voltak. Bővebben…