Izraelben élő komáromiak és a háború: Miriam Neiger- Fleischmann (Jeruzsálem)

Pár hónappal ezelőtt találkoztam a lépcsőházban, a fölöttem lakó szomszédom legfiatalabb fiával, aki sorkatona, és láttam, hogy már tiszt. A rövid beszélgetésből megtudtam, hogy egy “vaskupola” egységnél szolgál. “Te már parancsnok vagy?”-kérdeztem. “Nem, még nem, de az az álmom” válaszolta.
A jelenlegi helyzetben, talán hamarabb megvalósul az ő álma. Most ő biztos nehezen dolgozik. Ezek a “vaskupolák” tönkre tettek a levegőben majdnem minden rakétát, amelyeket kilőttek Izrael felé. Jeruzsálem légteréhez talán háromszor próbáltak küldeni. Háromszor megszólaltak a szirénák, amelyek jelezik, hogy az óvóhelyre kell menni. Sikerült látnom elterítését, illetve felrobbantást egy ilyennek. Pár bumm nyomában rögtön három fehér folt és fehér füst a gyönyörű világoskék égen. Az pont akkor történt, amikor kiszálltam a kocsimból a parkolóban egy amerikai vendégemmel. Szándékunkban volt egy esküvőre menni a közeli Chanba. A vendégem megijedt, én csak nyugtattam, hogy ez lehet gyakorlat is, mert nem nagyon hallottuk a szirénát. Van, valami rossz abban, ha háború megszokottá válik. Az esküvő úgy zajlott, mintha nem lenne háború. Pár vendég külföldről lemondta, de volt nagy öröm, jó ételek és tánc.

knizr3
Vezetés közben hallgatom a komolyzenei csatornát – a muzsika hangját (Kol ha’muzika). Nem találok jobb módot elterelni figyelmemet a helyzetről. Percként jelentik azokat a helyeket, ahol szól a sziréna, amelyek felé kilőttek egy rakétát. Akkor a muzsika elhallgat egy pillanatra, és ez rendszeresen ismétlődik. Ez az én tapasztalatom ebből a háborúból, ami csak folytatása korábbi eseményeknek. Minden két-három évenként, pont annyi idő, amennyi elég a Hamasznak rehabilitálni magát, visszahozni azokat a háborús eszközöket, amelyeket a Cahal tönkre tett. Sőt, fejleszteni a támadó fegyverekkel, az legutolsó tűzszünettől. Aggódom azokért az emberekért és gyermekekért, akik olyan területen laknak, ahol hullnak a bombák a fejükre. Milyen nehéz nekik ott, és félelmetes. A holokausztot túlélők sorsára, akik kénytelenek átélni ezt a zsidó sorsot is. Itt-ott nézegetem a TV-t kapcsolgatom a távirányítót a három hírcsatorna között. Hallani a legfrissebb híreket a frontról. A két híradó között hallgatom a végtelen szövegeket, már 12 napja. Interjúkat a különböző díjjal kitüntettet jelenlegi és nyugdíjas tábornokokkal, politikusokkal, professzorokkal, tudósokkal es kutatókkal. Mindenki elemzi a lehetőségekkel, sejti a következő lepéseket és osztja a tanácsokat a vezetőségnek. De, ahogy a Példabeszédekben írva van: “Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az isten tanácsa áll meg” (19,21), De ahhoz az isteni tanács még nem került sorra, csak a sors dönt, és a véres küzdelem Izrael és a palesztinok között meg nem szakadt meg, csak folytatódik. Ez a konfliktus nem most kezdődött, se nem akkor, amikor Izrael államát megalapították 1948-ban, amikor én születtem. A gyökerei még a huszadik század elején keresendők, amikor ez első cionista települések Eretz Izraelben ellentétben álltak az arab nacionalista törekvésekkel. Nem akarok erről a témáról részletesebben beszámolni, de mar a húszas- harmincas években ez vezetett zsidók gyilkolásához. Aztán tovább védekezés és támadás, amellyel a mi oldalunk válaszolt az agresszivitásra. Ez így ment körbe a háborúk folyamán.
Amikor min alijáztunk Izraelbe (Komáromból kivándoroltunk) 1949. július 19-én (65 éve), 11 hónapos voltam, és apám azt mondta: Na, mire 18 éves lesz, már nem kell bevonulnia katonának. Szegény apukám, az idealista, aki úgy örült, hogy van a zsidóknak államuk. Az ő lánya (én), katona volt már a hatnapos háborúban (1967), katonatiszt lett, anya lett, a két fia, az apám unokái, harcoló katonák voltak – egyik a tankosoknál, a másik a gyalogosoknál, már lassan a dédunokai közelednek ahhoz a korhoz, amikor jelentkezni kell. Semmi sem változott, nincs megoldás. Az érzés, hogy mindig is így lesz: ” és fegyvered után élsz”, ahogy átadta Izsák Ézsaunak. (Mózes 27, 40)
Csak szeretném említeni, azt az imát a Kádisban, amely kifejezi a régi zsidó vágyat, amely azt mondja: Osze Salom Bimromav hu jawase salom alejnu ve’al kol Israel vew imru amen” Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen” (Ámen)

A napokban az izraeli hadsereg elindította a szárazföldi támadást a gázai övezet ellen. A Komáromi Zsidó Hitközség is aggodalommal figyeli az eseményeket. A szlovákiai és a magyarországi média túlnyomó része egyoldalúan mutatja be a palesztinok szenvedéseit, az angolul vagy héberül nem beszélő olvasóink aligha tudhatnak meg valamit a valódi okokról, az izraeliek mindennapjairól. Ezért is gondoltuk, hogy imáink mellett körkérdést teszünk fel a Komáromból származó izraelieknek, hogyan is élik meg a háborút. Vannak, akik pár kilométerre laknak Gázától, mások távolabb. Napjaikat különböző mértékben, de lényegesen befolyásolják a történtek.

Izraelben élő komáromiak és a háború: Orna Mondschein (Ashkelon) – A leghosszabb harminc másodperc

Izrael térképe megváltozott. Az ország körzetei az északi Galil, a tengeri sáv, mellette a Somroni és Judeai hegyek, délre a Negev és a legdélebbi Eilat, ezek az ismert jelző pontok. A napokban az ország körzetei a Gázai sávtól levő távolság szerint vannak elosztva, illetve aszerint, hány másodperce van az embernek, míg a riasztó szól, hogy védett területre sikerüljön szaladnia, mikor Gázából kilőnek egy rakétát izraeli terület felé.

izr2A mi városunk, Ashkelon 30 másodperc messziségre van a gázai rakéták kilövésétől. Mikor a szirénák nappal vagy éjjel megszólalnak, 30 másodperc választ el minket a veszélytől. A törvény 1990 óta előírja, hogy minden azóta épült házban egyik szoba biztonsági szoba legyen, ahol a betonfalak, vasajtó és vas ablakvédő megfelelő biztonságot nyújtson. Bővebben…

Izraelben élő komáromiak és a háború – Dan Holczer (Beer Sheva)

A napokban az izraeli hadsereg elindította a szárazföldi támadást a gázai övezet ellen. A Komáromi Zsidó Hitközség is aggodalommal figyeli az eseményeket.
A szlovákiai és a magyarországi média túlnyomó része egyoldalúan mutatja be a palesztinok szenvedéseit, az angolul vagy héberül nem beszélő olvasóink aligha tudhatnak meg valamit a valódi okokról, az izraeliek mindennapjairól.
Ezért is gondoltuk, hogy imáink mellett körkérdést teszünk fel a Komáromból származó izraelieknek, hogyan is élik meg a háborút. Vannak, akik pár kilométerre laknak Gázától, mások távolabb. Napjaikat különböző mértékben, de lényegesen befolyásolják a történtek.

menhazozrael

Dan Holczer, Beer Sheva

Dan Holczer (Pali), Komáromban született, az Eötvös utca 9-ben lakott. A rendszerváltáskor felnőttként költözött Izraelbe szüleivel (akik sajnos már nem élnek). Egészségügyi területen dolgozik. Nős, két gyermeke van. Beer Shevában, a Negev sivatag fővárosában (lakossága 180000 fő) él családjával. Rendszeresen ellátogat Komáromba, utoljára júniusban, a mártírnapon volt vendégünk testvérével, a Sydneyben élő Ágival. Bővebben…