A zsidó kultúra ünnepe Komáromban

menhaz.jpg

Szeptember első vasárnapján a Zsidó Kultúra Európai Napját ünnepeljük a kontinensen, hetedik éve Komárom is részese a nemzetközi eseménysorozatnak. Reggel a „Ledor Vador”- zsidó közösségek találkozója nyitotta a nyolc órás eseménysorozatot a zsinagógában. Pasternák Antal, a KZSH elnökének üdvözlő szavai után után Paszternák Tamás moderálta a programot. A vendégek között köszönthettük dr. Hortai Éva és Szabó Béla alpolgármestereket, dr. Bastrnák Tibor polgármester úr levélben üdvözölte a rendezvényt, melyen szabadsága miatt nem tudott megjelenni, dr. Miroslav Hargaš evangélikus lelkészt és a régió szinte valamennyi közösségének képviselőjét. A hitközségek vezetői a jövőről, az együttműködés lehetőségeiről beszéltek, Haas Tibor előimádkozó mutatta be a galántai közösséget, kiemelve a hagyományok ápolásának fontosságát, Jávor Mátyás a székesfehérvári kile vezetője a rabbi hiányának problémáját vázolta, dr. Dušan Rybár egy kis közösséget, Rimaszombatot képviselte és avatta be a hallgatóságot az ottani mindennapokba. Einhorn László Tatáról ékezett, elmesélte, milyen fontos, hogy a kis közösség tagjai ma már rendszeresen látogatják a komáromi zsinagógát. Sándor Péter az újjáalakult Soproni Zsidó Hitközség életében nyújtott bepillantást, Villányi Tibor a Győri Zsidó Hitközség volt elnöke, a rendszeres I´tentiszetletek fontosságát emelte ki. A találkozóhoz délután csatlakoztak a dunaszerdahelyi és az érsekújvári hitközségek küldöttségei is. Radnóti Zoltán a lágymányosi zsinagóga rabbija színes, számítógépes prezentációval szólt hozzá a megkezdett közösségépítő témához, bemutatta, hogyan építette fel munkatársaival és önkéntesekkel a lágymányosi körzetet az alapoktól, előadásában külön kitért a Nagyünnepek megtartásának és a tanulás fontosságára. A délelőtt a Hotel Európában közös ebéddel folytatódott. Ebéd előtt Zeev Boker Izrael Állam pozsonyi nagykövete köszöntötte a részvevőket. Beszédében kiemelte az ilyen találkozók fontosságát, Izrael és a V4-ek kapcsolatát elemezte, beszélt a jövő terveiről is. A délutáni programra megteltek a zsinagóga padsorai, elsőként dr. Marta Zágoršeková lépett a mikrofonhoz, aki a zsidó kultúra interkulturális kapcsolatit elemezte akadémiai színvonalú előadásában. Az ebéd utáni rész valamennyi programját Vadász Magda fordította, így az előadások szlovák és magyar nyelven is elhangzottak. A felnőttek programjával párhuzamosan zajlott a Sófár Süni gyermekprogram a Krausz Mór teremben Paszternák András vezetésével. Dr. Balázs Gábor a budapesti Wesselényi utcai ortodox iskola igazgatója közvetlen, stílusával, szakmai felkészültségével lenyűgözte a közönséget. Összefoglalójában a zsidóság irányzatait ismertette. A Wallenstein Zoltán teremben az „Ismerjük meg szomszédainkat! ” sorozat vendége a közelmúltban megújult Soproni Zsidó Hitközség volt, melynek életét Sándor Péter elnök mutatta be. Az egyes programelemek között a vendégek nemcsak a folyosókon, hanem a Menház részben már felújított kertjében is elidőzhettek, itt a Generációk Sátra várt mindenkit. A program a zsinagógában folytatódott, ahol a 2007. évi Kehila és Kehila Haver díjakat adtuk át.

A Zsidó Kultúra Európai Napján Kehila- a közösségért díjban részesültek:

Vadász Magda – A Hitközségi Híradó szlovák nyelvű oldalainak többéves önkéntesként végzett fordítói munkája elismeréseként.

Dr. Novák Tamás – A régió Holokauszt oktatásában és az események kutatásában végzett munkája elismeréseként.

Sándor Tamás – A tatabányai Szenes Hanna Magyar-Izraeli Baráti társaság elnöke, a megyében a zsidó kultúra és hagyományok, illetve Izraellel kapcsolatos ismeretterjesztés területén végzett munkája elismeréseként.

Messinger Tibor– az Érsekújvári Zsidó Hitközség előimádkozója, a helyi közösség vallási hagyományainak ápolásáért, továbbviteléért.

Kehila – haver díjban részesültek

Andruskó Imre – A komáromi Selye János Gimnázium igazgatója, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa parlamenti képviselője a Holokauszt oktatás bevezetéséért, az iskola egykori zsidó diákjai emlékének megőrzése terén végzett munkája elismeréseként.

Tóth Tibor – Az ipolysági gimnázium tanára, a Holokauszt oktatás terén alkalmazott nemzetközi módszerek meghonosításáért, kutató és oktató munkájáért.

A díjakat Paszternák András és Paszternák Tamás koordinátorok adták át. A délutánt a Klezmerész együttes csodálatos koncertje zárta. A Garai Péter vezette együttes vidám hangulatot teremtett a zsinagógában. A közönség együtt dúdolta, tapsolta az ismert dalokat a zenekarral. Az eseményen megjelent Fazekas László református püspök-helyettes és Varga Anna a Városi Művelődési Központ igazgatónője is.

A Zsidó Kultúra Európai Napja komáromi programja több mint 300 érdeklődőt vonzott. Büszkék vagyunk arra, hogy Pozsonyon kívül Szlovákiában az egyetlen város voltunk ahol programot rendeztek ezen a napon. Az esemény lebonyolításában Haas Judit irodavezetőt, a Pasternák családot, Kollár Zoltánt és Piczek Ferencet illeti köszönet.

A hangosítást a Városi Művelődési Központ ingyenesen biztosította. Az idén először a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel közösen szerveztük a programot, külön köszönet Deák Andreának.

A program a Holland Zsidó Kulturális Alap, a Jewish Childs Day, Nyitra Megye Önkormányzata, a MAZSIHISZ, Komárom Városa, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége és a Joint támogatásával jött létre. A nap a visszajelzések alapján elérte célját, segített a zsidó kultúra és hagyományok felelevenítésében, a közösségépítésben és a tolerancia növelésében.

Találkozzunk jövőre is!

Megemlékezések a régióban

holo.jpg

Komárom                     2007. június  10           10.30               temető

Székesfehérvár             2007. június  10           11.00               temető

Nagymegyer                 2007. június  10           15.00               emléktábla

Galánta                        2007. június  10.           10:00               temető

Tata                             2007. június  17.          10.00               temető

Tatabánya                    2007. június  17.          13.00               temető

Győr                            2007. június  17.          11.00               temető

Veszprém                    2007. június  17           10.00               temető

Esztergom                    2007. június  17           10.00               temető