Tanulmányút a jeruzsálemi Yad Vashemben – Paszternák András beszámolója

israel-066.jpg 

Sommer László, a MAZSIHISZ Oktatási Osztályának vezetője, akivel már régóta dolgozunk együtt, a Hunyadi téri körzet tagjaival látogatott el Komáromba. Ekkor kaptunk tőle meghívást a magyarországi zsidó tanárok csoportjába, mely 2007. június 24-től július 3-ig tíz napot töltött a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet Holokauszt Tudományok Nemzetközi Iskolájában.

A 25 fős csoport vasárnap kora délután érkezett meg Tel Avivba. A Ben Gurion repülőtérről szállásunkra a Hotel Jerusalem Goldba mentünk, mely a város kapujában található. Az első izraeli órák az ismerkedés jegyében teltek, melyet Chava Baruch, a Yad Vashem magyarországi és romániai oktatási felelőse vezetett.  Bővebben…

Csillagtúra

tizparancsolat.jpg

A budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely ötnapos csillagtúrát szervezett Magyarországon. Az elsősorban diákok számára készült program célja az volt, hogy minden nap más-más olyan helyet keressen fel, ahol jelentős zsidó közösség élt, vagy a vészkorszak alatt fontos események történtek.

Az utolsó napon, 2007. július 6-án pénteken Dél-Komáromba, a Csillag erődbe látogatott a Pécsi Tibor és Dittel Szilvia által vezetett csapat. A résztvevőknek Botos János történész tartott előadást, majd Pasternák Antal a KZSH elnöke a komáromi zsidó közösségről beszélt.

A programról részletesen: A 437 ezer nyomában, Csillagtúra a vidéki zsidóság holokausztjának kutatására, 2007. július 2-6.

Az elmúlt két évben (2005, 2006) már szerveztünk hasonló jellegű foglalkozás sorozatokat „Régen volt, hol is volt?!” címmel, amelyek elsősorban a budapesti zsidóság történetét és vészkorszak alatti sorsát dolgozták fel. Bővebben…

Mártírnap Nagymegyeren

h5.JPG 

Verőfényes napsütésben kezdődött az emlékünnepség a négy éve a város központjában felavatott háromnyelvű emléktáblánál. Az esemény főszervezője ezúttal is Varga László, a helyi gimnázium történelemtanára volt, ő köszöntötte a megjelenteket, a város vezetőit, Kardos Péter főrabbi urat, Kardos László kántor urat, a dunaszerdahelyi, győri és komáromi hitközségek képviselőit. A főrabbi úr beszédében felidézte közelmúltbeli izraeli látogatását, köztük egy nagymegyeri túlélővel való találkozását. Varga úr olvasta fel az Izraelben élő Weisz Józsua üzenetét (lapunkban olvashatják). A programban közreműködött Zakál Gyula versmondó és a helyi Bárdos Lajos Vegyeskar.

Fontosnak tartjuk, hogy azokon a településeken is megemlékezzenek a Vészkorszakról, ahol ma már nincsenek hittestvéreink. Varga László e misszió egyik kiemelkedő képviselője. Csak így tovább!

 

PT

 

KEHREG NEWS (foto – archív)

Bethlen téri vendégek

menhaz.jpg 

2007. május 28-án a Budapesti Zsidó Hitközség Bethlen téri körzetének tagjai látogattak el Komáromba. A közel harmincfős csoportot Deutsch Róbert főrabbi és Kálmán Tamás, a körzet elnöke vezette. A vendégeket Paszternák Tamás és Paszternák András, a KZSH programszervezői köszöntötték, beszéltek a közösség múltjáról, jelenéről és a jövő terveiről. A látogatók megtekintették a Bécsi Zsidó Múzeum Zsidó esküvő című vándorkiállítását a zsinagógában, majd a Wallenstein Zoltán teremben megnézték Susanne és Péter Scheiner Emlékezések a jövőért – Zsidók Komáromban című dokumentumfilmjét. A komáromi hitközség történetéről a Schnitzer Ármin Mikromúzeumban eltöltött percek után kaphattak teljes képet a budapesti látogatók. A városnézés során felkeresték a helyi zsidóság és Komárom nevezetességeit. A séta közben megálltak az egykori ortodox és neológ zsinagógánál, a bencés gimnáziumnál, mely ma Selye János nevét viseli, Schwarz néni egykori étterme előtt a Fekete Kutyánál és a II. világháború óta rosszemlékű Klein háznál is. A belvárosban a Klapka tér, a Tiszti Pavilon megtekintése mellett jutott idő az Európa Udvar megcsodálására. A téren található az az épület, ahol a város első zsinagógája működött. A délután folyamán a Shalom klubban találkoztak a helyi és a budapesti közösség tagjai. A Bethlen tériek a körzetük életéről számoltak be, majd sor került a délutáni imára Markovics Tibor vezetésével, a zsinagógában. Reméljük, hogy ez az együttműködés a jövőben is folytatódik, a Komáromi Zsidó Hitközség kapui minden vendég előtt nyitva állnak.

 

PA

 

Emlékezés Tatán és Tatabányán

holo.jpg 

Június 17-én vasárnap reggel a tatai zsidó temetőben Einhorn László, a helyi zsidó közösség vezetője köszöntötte a megjelenteket, Davidovics László rabbijelöltet, Kerti Katalin képviselő asszonyt, a KZSH elnökét Pasternák Antalt, a tatai, tatabányai és onnan elszármazott hittestvéreket.

Davidovics László látta el a rabbi és a kántori feladatokat, beszédében az emlékezés fontosságát hangsúlyozta, illetve a budapesti Szeretetkórház rabbijaként a túlélők meghallgatását, történetük hiteles feldolgozását emelte ki.

Einhorn László a város közösségére emlékezett. A megjelentek ezután kavicsokat helyeztek el a központi mártíremlékművön és megtekintették a Farkasházy Fischer család közelmúltban felújított síremlékeit.

A rendezvény a tatai zsinagóga kertjében (az épületben jelenleg római kőtár működik, amely hamarosan elköltözik és az önkormányzat tervei szerint az épületet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ajándékozza) felállított megyei emlékműnél folytatódott, ahol Kerti Katalin köszöntötte a résztvevőket, köztük dr. Hidas Jánost az önkormányzat alelnökét. A beszédek mellett a programot Téri Sándor, a tatabányai Jászai Mari Színház színművészének szavalata tette még meghatóbbá. A rendezvény végén az emlékezés köveit helyezték el a 2004-ben felavatott „Minden idők mártírjainak emlékére” elnevezésű központi emlékműnél.

Koradélután a tatabányai zsidó temetőben folytatódott az emléknap. A Hit gyülekezete által rendben tartott kis emlékparkban (a város külterületén, a főútról lépcsőn közelíthető meg), a gyülekezet tagjainak megemlékezése és izraeli úti beszámolója után Davidovics László rabbijelölt, majd a város zsidó közössége nevében Ádám Róbert János, a Szenes Hanna Magyar-Izraeli Baráti Társaság titkára emlékezett. Zárásként közös Kaddis hangzott el, Oláh János, az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem tanárának vezetésével.

 

PT

 

KEHREG NEWS