Az idén 2005. június 13-14-én ünnepeljük a Savuot ünnepét, ebből az alkalomból közöljük Oláh Jánosnak, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (www.or-zse.hu) tanárának, lapunk nyomtatott változatának májusi számában írt cikkét (www.menhaz.click.hu). Örömteli ünnepet!

A törvényadás ünnepe: sávuot (sovuajsz, svüesz, sviesz)

A diaszpórában sziván hónap hatodikán és hetedikén (nálunk ez évben június 13-14) kerül sor sávuot napjainak megünnepelésére. A sávuot szó magyarul heteket jelent. A Tóra írja: “Hét hetet számolj magadnak; attól fogva, hogy kezdenek sarlót vinni az álló gabonába, kezdd el számlálni a hét hetet. És tartsd meg a hetek (sávuot) ünnepét az Ö.valónak…”[1] Az ünnep ezen elnevezése a mezőgazdasági tevékenységre, az aratási időszakra utal. A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert a hagyományos magyarázat szerint két eskü is kötődik e naphoz. Az egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: “Megtartjuk és meghallgatjuk“,[2] míg a másik esküt maga az Ö.való: “És ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!”[3] A sávuot egy másik elnevezése: a zsengék napja (jom hábikurim), ugyanis a Tóra írja: “A zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö.valónak, heteitek ünnepén…”[4] E napon, a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében, a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hét féle gyümölcs/termés: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya elsejét (amit először láttak meg) pompás felvonulás keretében a Szentélybe vitték, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták.[5] Ugyanekkor, a zsengék napján mutatták be a Szentélyben az új kenyeret is, hálát adva az Ö.valónak a kenyérért, az életért.[6] Az ünnepet a Talmud egyszerűen csak gyülekezésnek, zárásnak (áceret) nevezi, mivel ez az az ünnep, amely lezárja peszáh napjait vagyis a megemlékezést az egyiptomi kivonulásról, melynek végső célja voltaképpen a Tóra adása volt, hiszen egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek szabályok, törvények is, ahogyan a Talmud is írja: “A szináji kinyilatkoztatás napja éppoly jelentős, mint a teremtés napja; mert az erkölcsi törvény léte nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne.”[7] Az ünnep egy másik elnevezése: a Tóra adás ideje (zmán mátán Toráténu). Bölcseink hagyománya szerint ekkor kapta a zsidóság az Írott Tant (Torá sebihtáv) és a Szóbeli Tant (Torá sebeál-pe) az Ö.valótól, mely meghatározta és jelenleg is meghatározza a zsidó nép mindennapjait, életét, sorsát.

Akkor és ott azonban csak a Tóra átadása történt meg, mert az elfogadás, az elsajátítás azóta is tart, azóta is folyamatos, napról-napra történik.

Sávuot szokásai, hagyományai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak. Mielőtt beköszönt az ünnep, szokás némely közösségekben az éjjelt “javítással” (tikun), azaz virrasztással és tanulással tölteni, mert a Pirké dirabbi Eliezer midrásgyűjtemény szerint (XLI. fejezet) szerint[8] a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értette meg a nap jelentőségét. Azóta e sajnálatos tényen így próbálunk meg “javítani.”

A zsinagógát még az ünnepet megelőzően szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy is virágba borult annak idején a nagy esemény tiszteletére a Tóra adását megelőzően, tartja a néphagyomány. Mások szerint a zöldek, a virágok élők és kedvesek számunkra, akár a Tóra tanításai, szavai. De a zöldek jelképezhetik azt is, hogy mindig találhatunk a Tórában valami újat, valami “frisset”. Sávuotkor hagyomány megrendezni a lányok felnőtté avatási ünnepségét; a bát-micvá szertartást. Amint a fiúk 13. életévük betöltése után válnak nagykorúvá, lesznek a közösség teljes jogú tagjai; úgy lányoknál ez a 12. év elmúlása után következik be és ennek adnak ünnepi jelleget e szertartással, a XIX. századtól, a modernebb elveket valló zsidó közösségekben.

Sávuotnak, hasonlóan a többi ünnephez, a szellemiek mellett megvannak a maga jellegzetes testi táplálékai is. Az ünnep napjai alatt szokás édes és tejes ételeket enni, amelynek több magyarázata, megokolása is van. Vannak, kik tejet és mézet is esznek a Tórára utaló alábbi mondat allegorikus értelmezés szerint: “Méz és tej van a nyelved alatt…”[9] A tej és a méz jelenti még a tejjel és mézzel folyó országot is, mely a Tórában ígértetik meg a zsidóknak.[10] Vannak helyek, hol az ünnep második napján csak tejes ételeket esznek, mert Dávid király ekkor halt meg és halála napjára való emlékezésül nem esznek húst, az öröm egyik jelképét. Van ahol először tejes ételt esznek és az előírt várakozási idő letelte után esznek húsost is, mert betartják az “örvendezés” parancsát, hiszen Dávid király ekkor is született. A másik magyarázat e szokásra, hogy ekkor tettek ki, áldozatként, az újonnan aratott gabonából sütött két kenyeret a Szentélyben és erre való emlékezésül eszünk kétfélét. A legtöbb helyen azonban csak tejes ételeket fogyasztanak, emlékezésül, hogy a Tórában szerepelnek a rituális étkezés (kásrut) szabályai. A Tórát sávuotkor kapták őseink és így minden edény használhatatlan (jiddisül: tréfli) volt, ezért gyümölcsöket és tejes ételeket ettek, míg alkalmassá tették az edényeket. A tej – bölcseink szerint – ezenfelül olyan mint az “édes” Tóra, mert ahogyan a tej táplálja a kisgyermeket, a Tóra úgy táplálja és erősíti a zsidókat.

Erősödjünk mi is e nagyszerű „táplálékkal”,

a Tórával! Hág száméáh – Örömteli ünnepet!

Oláh János

Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem

——————————————————————————–
 
[1] M.V. XVI,9-10.

[2] M.II. XXIV,7.

[3] M.II. XIX,6.

[4] M.IV. XXVIII,26.

[5] Misna, Bikurim III. fejezet.

[6] M.III. XXIII,17.

[7] Talmud, Sábát 88a.

[8] Pirké dirabbi Eliezer XLI. fejezet.

[9] Énekek éneke IV,11.

[10] M.II. III,8.