A hagyományos budapesti Nyári Zsidó Fesztivál utolsó napján, szeptember 3-án – idén először – Vácott is egész napos program várta az érdeklődőket a Madách Imre Művelődési Központban. Számunkra külön öröm, hogy ezen a napon, amely a zsidó Kultúra Európai Napja is egyben, hitközségünk két helyszínen is képviseltette magát: komáromi programjaink mellett a Zsidó Nyári Fesztivál váci helyszínén is.
A programok között turisztikai konferencia, könyvvásár, hagyományos zsidó ételek illetve kóser borok kóstolója, ékszerbemutató és klezmer-est szerepelt.
A rendezvényt emléktábla-avatás nyitotta meg a Tornyos Pál utcában: a jelenleg óvodaként működő, egykor a váci gettóba zárt épület falán avattak emléktáblát. Az eseményen beszédet mondott Váradi Iván Attila, helyi önkormányzati képviselő, valamint koszorút helyezett el dr. Bóth János, Vác polgármestere, a Shoa túlélők nevében pedig Bőhm József, akinek megrázó, személyes története sokak szemébe csalt könnyet.
A művelődési központban már kora délelőtt gyülekeztek az érdeklődők. A 10 órakor kezdődő turisztikai konferencia fő témája az volt, hogy miként lehetne a helyi zsidóság múltjának és jelenének értékeit bevonni az idegenforgalomba. A konferencián részt vettek a pozsonyi múzeum, a szatmárnémeti, a váci és a komáromi hitközség képviselői. Pozsonyt Vera Kamenetská, szatmárnémeti közösségét Décsei Miklós, Vácot Turai János hitközségi elnökök, közösségünket pedig Somogyi Zsuzsa, a Hitközségi Híradó munkatársa képviselte. A konferencián megfogalmazódott egy hatékonyabb összefogás szükségessége a hitközségek és a turizmus illetékes szakemberei között, különös tekintettel a Pozsony-Komárom-Vác-Szatmárnémeti tengelyen elhelyezkedő településekre.
A konferencia előtt és után, az egész nap során folyamatos egyéb programokon vehettek részt az érdeklődők a művelődési ház előterében és termeiben. Így megtekinthetők és megvásárolhatók voltak a Vác és a Dunakanyar zsidó nevezetességeit bemutató kiadványok, köztük az „Eleink öröksége – a Dunakanyar és az Ipolyvidék zsidó emlékhelyei” című kétnyelvű (magyar-angol) kötet, a Múlt és Jövő Kiadó kiadványai, a komáromi hitközség lapjának, a Hitközségi Híradónak legfrissebb számai és a komáromi zsinagógát ábrázoló képeslapok. Emellett a résztvevőket hagyományos zsidó ételek kóstolója is várta – a leghamarabb a flódni fogyott el, de a többi süteményre sem panaszkodott senki… Sajnos a beharangozott és sokak által várt kóser borok kóstolója és az ékszerbemutató elmaradt: az érintettek az utolsó pillanatban kénytelenek voltak lemondani a részvételt (úgy tudjuk, baleset miatt – reméljük, hogy mindez csak a közlekedésben okozott nehézségeket, és személyi sérülés nem történt). A programot klezemer-est zárta: este 6 órára egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a művelődési házban, és az Anavim Klezmer Band (Vác) és a Klezmer RS Band (Budapest) koncertje nagy sikert aratott a közönség sorai között. Gratulálunk a szervezőknek, és reméljük, hogy jövőre ugyanilyen sikeres eseményen vehetünk részt. Somogyi Zsuzsa