Zsolt Béla író, költő, publicista halálának 60. évfordulójára nyílik kiállítás a fenti címmel, a dél-komáromi Klapka György Múzeum főépületében.
Eredeti nevén Steiner Béla 1895-ben született Új-Szőnyben. Gyermek-és fiatalkorát Komáromban töltötte, majd Nagyváradon és Budapesten élt, alkotott.
Legkorábbi versei és publicisztikái a Komáromi Újság 1916. és 1917. évi évfolyamában jelentek meg. Íróként 12 regényt és 4 színművet írt. Ezeknek központi témája a zsidó kispolgár sorsa volt.
Az irodalmi köztudat azonban elsősorban újságíróként tartja számon. Több országos folyóirat újságírója, 1929 és 1938 között a radikális reformer szellemű lap, A Toll főszerkesztője volt.
A második világháborúban Komáromban maradt családja elpusztult, ő maga feleségével, a Kastner-vonat segítségével először Bergen-Belsenbe, majd onnan Svájcba került és túlélte a háborút. Felesége lánya, Éva azonban Auschwitzba került, ahol a háború utolsó napjaiban halt meg. Elhurcolásakor félbeszakadt naplójának felhasználásával írta Balázs Ágnes a Piros bicikli című darabot, ill. hármuk története szolgált alapul Deák Krisztina filmrendező Eszterkönyv című filmjéhez.
Villámcsapás című önéletrajzi regényében gyermekkora és a 20. század eleji Komárom jelenik meg, a Kilenc koffer című önéletrajzi regényében pedig életének második világháború alatti viszontagságai elevenednek meg.
A 2009. április 27-én 17 órakor nyíló emlékkiállítást Dr. Buzinkay Géza sajtótörténész, főiskolai tanár nyitja meg a Klapka György Múzeum Kelemen László utcai főépületében. A megnyitón a SZEVASZ Színház közreműködik.
A kiállításhoz katalógus, valamint a Komáromi Újságban megjelent írásait bemutató kötet kapcsolódik.
Számadó Emese
múzeumigazgató