|
A komáromi MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központ Pinchas leb Frieden Oktatási Forrástára a héten további két helyi iskolában tart a zsidósággal és a Holokauszttal foglalkozó rendhagyó tanórákat. |
Komárno – Komárom
Emléktábla avatás a zsinagógában
2005. június 10-én, pénteken hosszú idő után ismét lesz közös péntek esti Istentisztelet az Észak-Komáromi zsinagógában. A 19:00-kor kezdődő Kabalat Shabaton Várnai Gábor kántorjelölt működik közre. A rendezvény után a Komáromi Zsidó Hitközség Kidduson (áldás a borra és a kalácsra) látja vendégül a megjelenteket.
“Oly távol és mégis közel”
|
Az idén második alkalommal kapcsolódott be közösségünk a Duna mindkét partján zajló Komáromi Napok rendezvénysorozatába. Az Oly távol és mégis közel című előadásunk programja megjelent abban az ingyenes tájékoztató füzetben is, mely minden háztartásba eljutott. Pészach utolsó napján, május 1-én délután, közel ötven érdeklődő látogatott el hozzánk. Vendégeink között üdvözölhettük Hortai Évát, Komárom város alpolgármesterét. Paszternák Tamás bevezető előadása után, két magyar és egy szlovák nyelvű csoport járta végig idegenvezetéssel a Menház termeit, és a zsinagógát. Bővebben… |
A Holokauszt áldozataira emlékeznek
|
A Komáromi Zsidó Hitközség, a hagyományokhoz híven idén is megemlékezik a Holokauszt régióbeli áldozatairól. A deportálások 61. és a II. világháború befejeződésének 60. évfordulója alkalmából 2005. június 12-én (vasárnap) 10:30-kor rendezik meg az emlékezést az észak-komáromi zsidó temetőben (Aranyember utcája). Ünnepi beszédet mondanak:
Közreműködik: Szilágyi Gábor az újpesti zsinagóga kántora 12:00-kor közösen gyújtanak gyertyát az áldozatok egyetlen észak-komáromi emlékművénél a zsinagógában (MENHÁZ- Zsidó Kulturális és Közösségi Központ, Eötvös u. 15.- bejárat a Štúr utca felől). A gyertyagyújtást követően bemutatják a Tatai Televízió „Minden idők mártírjainak emlékére” címmel a Holokauszt 60. évfordulójára készített filmjét. A szervezők minden emlékezni kívánó embert szeretettel várnak! |
Nagyköveti látogatás a Menházban
Különös megtiszteltetés érte a Komáromi Zsidó Hitközséget, 2005. május 13-án egynapos látogatásra városunkba érkezett Judith Macgregor Nagy-Britannia és Észak-Írország szlovákiai nagykövete. A nagykövet asszony külön kérése volt, hogy Komárom nevezetességei mellett felkereshesse a zsinagógát is. Emberemlékezet óta ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen magasrangú diplomata látogatott hozzánk. Délután háromnegyed kettőkor érkezett meg a küldöttség, a nagykövet asszonyt elkísérte Berényi József a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára, Dr. Hortai Éva, Komárom alpolgármestere és Gráfel Lajos a Városi Hivatal vezetője is. A KZSH részéről Pasternák Antal elnök és Weissová Alica fogadták a vendégeket.
Paszternák Tamás koordinátor angolul ismertette a hitközség és a Menház történetét. A mintegy félórás látogatás során a nagykövet asszony élénken érdeklődött közösségünk múltja és jelene iránt, számos kérdést tett fel. A vendégek megtekintették a zsinagógát, a Holokauszt emlékkiállítást, a Wallenstein Zoltán termet és a Schnitzer Ármin Mikromúzeumot is. A KZSH a Hitközségi Híradó példányával és a Menházat ábrázoló képeslappal és könyvjelzővel ajándékozta meg a látogatókat, majd megköszöntük a ránkfordított, kiemelt figyelmet.