A Komáromi Zsidó Hitközség 2006. október 29-én tartotta egyetlen megmaradt zsinagógájának és a MENHÁZ épületének újraavatását. 110 évvel ezelőtt, 1896 októberben adták át a kis ortodox zsinagógát és a hozzá tartozó, kilenc szegény zsidó számára otthont biztosító épületet. Az építkezés Fried Kálmán, a Komáromi Izraelita Jótékonysági Egylet elnökének kezdeményezésére 1895-ben kezdődött. Az komplexum felújítása 2004-ben indult a Szlovák Köztársaság Kormánya Kárpótlási Tanácsának anyagi segítségével. Először a zsinagóga teteje újult meg, majd a Menház tetőszerkezetének cseréjére került sor, idén szeptemberben pedig a zsinagóga belső tere éledt újjá. Visszakerült a bima fölé az 1994-ben eltávolított eredeti csillár is, melyet Gervai László budapesti csillárkészítő mester hozott rendbe. A rendezvény alkalmából a Menház folyosóján kiállítás nyílt, mely az épület „nagy pillanatait” mutatta be. Bővebben…
Miroslav Hargaš evangélikus lelkész beiktatása
Kedves meghívásnak tehettünk eleget október 29-én, reggel. A komáromi evangélikus templomban beiktatták hivatalába dr. Miroslav Hargašt, városunk új evangélikus lelkészét. Megtisztelő volt a KZSH részére, hogy Komárom többi egyházával együtt közösségünk is képviseltethette magát a rendezvényen. Az új lelkész az idei Mártírnapon személyesen megjelent temetőnkben, akkor elárulta, hogy Kassáról érkezik városunkba, ahol természetes volt az egyházak és felekezetek közötti jó együttműködés. Bízunk benne, hogy segítségével e téren Komáromban is változás áll majd be e téren. A KZSH üzenetét Pasternák Antal elnök olvasta fel. A rendezvényen jelen volt Ing. Weissová Alica vezetőségi tag, Mgr. Piczek Ferenc és Paszternák Tamás is.
PT
Uvedenie zborového farára evanjelickej cirkvi Dr. Miroslava Hargaša
Obdržali sme milé pozvanie na 29. októbra do evanjelického kostola v Komárne, kde sa uskutočnila posviacka nového zborového farára nášho mesta Dr. Miroslava Hargaša. Je veľkou poctou pre nás, že sme spolu s ostatnými cirkvami pôsobiacimi v našom meste mohli zastupovať našu komunitu. Nový zborový farár bol osobne prítomný v cintoríne na spomienke martýrov, kde nám už vtedy povedal, že prichádza z Košíc, kde je samozrejmým to, že je dobrá spolupráca medzi jednotlivými cirkevnými komunitami. Veríme tomu, že jeho pomocou nastane v tejto oblasti zmena aj v Komárne. Odkaz našej náboženskej obce predniesol náš predseda Ing. Anton Pasternák. Na uvedení bola prítomná aj členka nášho vedenia Ing. Alica Weissová.
PT
Holocaust emléknap az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban
Már negyedik éve, hogy szeptember elején szlovákiai Holocaust emléknapján az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjai megemlékeznek a történelem – történelmünk legszörnyűbb eseményéről : a Holocaustról.
Holokauszt emléknap Nagymegyeren
Negyedik éve minden tanév őszén rendeznek Holokauszt megemlékezést Nagymegyeren a helyi Gimnáziumban és Kereskedelmi Akadémián. Az események lelke Varga László történelemtanár. Bővebben…