Macesz minden mennyiségben… – Széder este Komáromban

pesach.jpg 

Pészach ünnepe a zsidóság történetének, néppé válásának kiemelkedő eseménye. Az utóbbi években Komáromban is igyekeztünk összefogni a közösséget, és együtt ünnepelni a Széder estén. Az 5767-es Peszach több különlegességet is tartogatott. A második széder este előtt a zsinagógában kezdődött az összejövetel, Oláh János, az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem  tanára állt az omed előtt és elmondta az esti imát, több évtized kihagyása után hangzottak el az ősi mondatok- köztük az omer számlálás első napja- zsinagógánkban.

Az ima után a szépen megterített Wallenstein Zoltán teremben foglalt helyet az 50 résztvevő, a helyieken kívül Komárom-Esztergom megye számos településén szórványban élő hittestvéreink is jelen voltak. Oláh tanár úr, alapos magyarázata mindenki számára sok új információt tartalmazott, a MAZSIHISZ által adományozott új hagadák, illetve a Pozsonyból pár éve érkezett szlovák nyelvű változat lehetővé tette az elhangzottak követését.

Az est egyik kiemelkedő eseménye a Mánis taná, a négy kérdés, melyet ezúttal Lévai Izsák Éva, az OR-ZsE elsőéves judaisztika szakos hallgatója kérdezett. A Rabbiképző hallgatói közül öten voltak ott a komáromi széderen, bízunk benne, hogy érdeklődésük közösségünk iránt továbbra is megmarad, és a jövőben is segítik majd munkánkat.

A bevezető után következett a vacsora, mely hagyományosan maceszgombócos húslevesből, sült csirkéből és macesztortából állt. A három csodálatos torta Kollár Zoltán ajándékaként került az asztalra.

Oláh tanár úr a Nagyünnepeken már megszokott tanítása útravalót és energiát adott mindannyiunknak, öröm volt számunkra, hogy vállalta az est vezetését.

Az est lebonyolításáért köszönet illeti a Panoráma Szálloda munkatársait, Haas Juditot, Králikné dr. Novák Zsuzsát, a Paszternák családot és Farkas Editet, a Menházban működő cukrászüzem vezetőjét.

PT

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s