A jó öreg Dohány utcai Zsinagóga sajnos ritkán láthat ilyen sokadalmat. A kíváncsi hallgatóság hosszan kígyózó 3-4-es oszlopban várt bejutásra a Zsinagóga biztonsági kapujánál, az Élet Menete Alapítvány meghirdetett jótékonysági koncertjére, melyre minden jegy elkelt, még az álló helyekre is.
Budapest
Közép-Kelet-Európai Keresztény-Zsidó Konferencia Budapesten
A magyarországi Keresztény-Zsidó Társaság 1991 januárjában alakult meg Budapesten az ún. rendszerváltást követően. A vallásközi dialógus, párbeszéd ezen időpontig Magyarországon általában ismeretlen valami volt, a kérdéskör létét a Keresztény-Zsidó Társaság vitte be a társadalmi tudatba. Rendszeres tevékenységével, havonta Budapesten és szerte az országban előadásokat, rendezvényeket, konferenciákat, kulturális rendezvényeket szerveznek, jelentős programsorozatot tudhat maga mögött a tizenöt éves szervezet. A Keresztény-Zsidó Társaság tagja a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanácsnak (ICCJ) is. Egy évtizede vesz részt annak munkájában és az elmúlt években hozzákezdett Közép-Kelet-Európai programjának megvalósításához is. Ennek keretében tartották meg Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen az „I. Közép-Kelet-Európai Keresztény-Zsidó Konferenciá”-t 2006. nov. 27-28-án.
A Láthatatlan Kéz/ The Invisible Hand
RUTTKAI ÉVA SZÍNHÁZ
1066.VI.Teréz krt.62 (szemben a Nyugatival)
2006.DECEMBER 30. SZOMBAT 19 óra
Musical ESZTER KÖNYVE alapján
A három idõsíkban játszódó történet napjainkban egy pinceszínházban kezdõdik , ahol épp egy 60 éve levett darabot próbálnak az öreg színfalak között. A rendezõ (Pintér Burus Sándor rendezõ és dramaturg) nagyapjáról mesél, aki a színház mûvészeként zsidókat, romákat, és más menekülteket bújtatott itt a II.világháború alatt. Hirtelen kitör a vihar, kiold a biztosíték, egy robbanás és 1944-be a történelem színpadára érkezünk. Márton aki jószívû, jókedélyû étterem tulajdonos (Masa Tamás) kintrõl érkezik, ahonnan életét kockáztatva élelmet szerzett kishúgának. Megrögzött ateista, fõleg azóta, hogy szeme elõtt kínozták meg és hurcolták el testvérét, pedig vele ellentétben hithû életet élt. Megérkeznek Márton roma zenész barátai, Antal (Rostás Csaba), Bővebben…

