A Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma az idén harmadik alkalommal rendez országos konferenciát azoknak a tanároknak, akik a Holokauszt oktatásának szakértői.
Kassa és Zsolna után elsősorban a 2003-as Vannak emberek… sikerén felbuzdulva Komáromot választották a 2005-ös találkozó helyszínéül. Július 7. és 9. között mintegy harminc résztvevő érkezik majd városunkba. A program előkészítése jelenleg folyik, a tanárok terveink szerint megismerkednek Komárom és a környék zsidó nevezetességeivel és egy napot Budapesten töltenek majd.
A szeminárium komáromi programjai minden érdeklődő számára nyilvánosak! A programot a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma és a Komáromi Zsidó Hitközség közösen szervezik.
Szlovák Köztársaság
Oktatási Minisztériuma
Komáromi Zsidó Hitközség
MENHÁZ
Zsidó Kulturális és Közösségi Központ
Tanárok szemináriuma a Holokauszt oktatásának témakörében
2005. július 7-9.
2005. július 7., csütörtök
Helyszín: Menház – Zsidó Kulturális és Közösségi Központ, Wallenstein Zoltán terem
14:00 Megnyitó
14:15 A Komáromi Zsidó Hitközség bemutatása,
filmvetítéssel
15:30 Shalom klub extra- találkozás a közösség tagjaival
17:00 Városnézés- Komárom zsidó nevezetességeire
fókuszálva- vezeti Mácza Mihály helytörténész
(szlovák nyelven)
18:30 A komáromi zsidó temető megtekintése
2005. július 8., péntek
Egész napos program Budapesten, látogatás a Dohány utcai zsinagógában és a Zsidó Múzeumban, találkozó a Haver Alapítvánnyal, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely megtekintése, Kabalat Shabat
2005. július 9., szombat
Helyszín: Panoráma Szálloda, Komárom
09:00 Bevezetés az „Így csináljuk mi” workshopba (a régió
Holokauszt oktatási tapasztalatának összegzése és
bemutatása)
09:15 Így csináljuk mi – Varga László, a nagymegyeri Gimnázium és
Kereskedelmi Akadémia tanára
10:00 Így csináljuk mi- a Komáromi Zsidó Hitközség által
alkalmazott módszerek
11:00 Így csináljuk mi- a Selye János Gimnáziumban, előadó PaeDr.
Králikné Novák Zsuzsanna, az iskola Holokauszt
programjainak felelőse
11:45 Feed back, értékelés