Tisztelt Emlékezők!

A dél-parti Komárom város lakossága és önkormányzata nevében köszöntöm mindazokat, akik részesei ennek a mai alkalomnak, az emléktábla állítás és avatás szertartásának.

Nekünk, komáromiaknak nem kellenek kerek, nagy évfordulók ahhoz, hogy emlékezzünk – van elég okunk a büszkeségre, de a tragédiákból is kijutott nekünk, és a gyötrelmes, a bűnökkel terhelt múlt is a miénk.

 

Hiszen ha a holokauszt a magyarság tragédiája – márpedig az-, úgy a miénk, komáromiaké is.

És akik ismerik Komárom történelmét, azok tisztában vannak városunk sajátságosan rendkívüli szerepével 1944 és 1945 vészterhes napjaiban.

Azokban az embert próbáló időkben – a kevés túlélő egyikének tanúsága szerint- jelentéktelen volt azoknak a száma, akik egyáltalán segíteni akartak vagy tudtak. A fajgyűlölettől megfertőzött emberek apatikusan, tétlenül nézték embertársaik tragédiáját, sőt voltak, akik csak arra vártak, hogy az elhurcolt, megalázott emberek hátrahagyott javaira, mint dögkeselyűk lecsapjanak. Nincs jogunk kétségbe vonni mindazt, amit Raab Ferenc, a komáromi zsidóság történetének krónikása keserűséggel telve lejegyzett az akkori komáromiakról- még akkor sem, ha tudjuk, voltak kockázatot vállaló, segíteni kész és segíteni képes nem zsidó magyarok, köztük természetesen komáromiak is.

A kortársak felelőssége természetesen vitathatatlan és az utókor ítél: megítélhet és elítélhet. Nem feledheti ugyanakkor a saját felelősségét

A mai komáromiak, akiknek nincsenek személyes emlékei azokról az időkről, tudják, hogy feladatuk és felelősségük van – fogalmazzunk így: mindent el kell követnünk, hogy ez a feladat és ez a felelősség nyilvánvaló legyen minden embertársunk számára. És mi ennek jegyében cselekszünk.

Két évvel ezelőtt, 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján „Soha többé” címmel, és a hangsúlyozott „Párbeszéd” alcímmel rendezett konferencia helyszíne volt Komárom.

Az volt ennek a találkozásnak a lényege, hogy a különböző egyházak főpásztorai hitet tettek a Soha többé mellett. Arról beszéltek, mit kell tennünk és mit tudunk tenni, hogy a holokauszt, ez a példa nélkül álló rettenet ne ismétlődhessen és ne merüljön feledésbe. Ezzel a konferenciával szinte párhuzamosan zajlott városunkban a levéltárosok tanácskozása, ahol a zsidó deportálások fellelt iratait ismertették a kutatók, különös tekintettel az erődök szerepére.

Emlékeztünk tehát és emlékeztettünk- ahogy ezekben a percekben és ezzel az emléktáblával is tesszük.

Tudjuk, a sok évtizedes hallgatás után a rendszerváltozást követő kormányok lehetőségeik és erkölcsi attitüdjük szerint tettek erőfeszítéseket a holokauszt feldolgozására és bizonyos fokú jóvátételre. A társadalom lelkiismeretének ébrentartása és a szembesítés azonban nagy és keserves feladat- a múlttal való szembenézés, a tanulságok levonása – ez mind a mi felelősségünk. Akár az egyes embereké, kinek-kinek a maga helyén: a legszűkebb közösségben, a családban, aztán a munkahelyen, a város közösségeiben

Most, mikor az elpusztított közel 2000 komáromi zsidóra emlékezünk, egy több mint 200 éves kulturális és vallási közösségre is emlékezünk, mely eltűnni látszott, de megújult és egyre erősödik.

A komáromi zsidó hitközség ma egyike a Szlovákiában működő 11 zsidó hitközségnek- és mert Magyarországon az egyetlen megye Komárom-Esztergom megye, ahol nem működik zsidó hitközösség, ők önként vállalt, fontos feladatuknak vallják, hogy a megyénk-beli hittestvérekkel törődjenek, bevonják őket programjaikba.

A pezsgő kulturális, szellemi élet hatással van a délparti város életére is- nagy sikere volt Kisgalériánkban például az Izraelben élő Miriam Neiger Fleischmann festőművésznőnek, de bizonyosan nem mondok újdonságot azzal, hogy gyakran látogatják a közösség rendezvényeit városunkból például a Komáromi napokban is.

Ez az emléktábla a rettenetes tragédiáról, számunkra alig felfogható veszteségekről szól és üzen. Egy elpusztított és föl nem támaszthatónak tűnő világról, hiszen nem csak elpusztított szülők, nagyszülők, testvérek hiánya fájó, de az egész holokausztban megölt másfélmillió gyermek életének folytatása is- a meg nem született fiaké, lányoké.

Ez a tábla erről üzen nekünk és mindenkinek – szembesít, emlékezik és emlékeztet.

Ám szól és üzen a megújulásra, újra szerveződésre képes, hittel és jóakarattal teli emberekről, kis közösségükről is, mely minden bizonnyal napról napra erősödve újra elfoglalja méltó helyét a két Komárom társadalmában.

Szóljon tehát az életről is a mai nap, hisz tanúi, részesei vagyunk a csodának- az élet él és szent okokból élni akar.

Az élet nem hátrál meg.

Köszönöm figyelmüket.