Váci Zsidó Nyári Fesztivál

Több mint kétezer látogatója volt a Váci Zsidó Nyári Fesztivál rendezvényeinek, amelynek a Madách Imre Művelődési Központ adott otthont. Vendégek  jártak itt Izraelbõl, Németországból. Szlovákiából, Romániából, még Ukrajnából is.

Reggel  kilenc órakor holokauszt emléktáblát állított a város önkormányzata az egykori zsidó leány polgáriiskola falán a gettó egyik központi épületén.

Tíz órakor Lukács Ilona önkormányzati képviselõ, a Dunakanyar Regionális Turisztikai Egyesület elnöke ünnepélyesen megnyitotta a Nemzetközi Zsidó Vallásturisztikai Konferenciát. A konferecián résztvevõ delegációk tiszteletére kihelyezték a magyar, izraeli, nélmet, szlovák és a román nemzeti zászlókat.

Majd  Klara Strompf a Magyar Turizmus Zrt.Németnyelvterületi Regionális igazgatója vette át a moderátori szerepet

Három elõadást hallgathattak meg az érdeklõdõk: Décsei Miklós a Szatmárnémeti Zsidó Hitközség elnöke az Észak-Erdélyi zsinagogákról beszélt, kiemelve Szatmárnémeti és térségének ma is látható zsidó emlékhelyeit.” Érdemes Erdélybe látogatni, mert minden nagy városon ott vannak a zsidóság emlékei. Viera Komencká a Szovák Nemzeti Múzeum Zsidótagozatának fõmunkatársa a szlovákiai gazdag zsidó emlékheyeit vette számban –  a fõvárosban található zsidó negyedrõl is szolt. 

Azt követõen Turai János a Váci Zsidó Hitközség elnöke tarotta meg elõadását amelynek cime “Vác a Dunakanyar Régió  zsidó hitélet és a zsidó kultúra regionális központja” Az elõadó részletes tájékoztatást adott a Vác és a régió zsidóságának történetérõl, szerepérõl a polgárosodás során, a gyáripar és kereskedelem kialakításaban, a kulturában és az élet minden területén. Beszélt a holokauszt pusztításáról és a  talpra állásról. Számba vette a város és környék ma is látható zsidó emlékeit amelyek aról árulkodnak,hogy a zsidóság a Dunapartján maradandót alkotott – mert Vác az õ közremûködésükkel vált a régió ipari,kereskedelmi és kulturális központjává. Bemutatta a hitközség által kiadott magyar-angol nyelvû  zsidó turisztikai könyvet, amelynek mondanivalója ráépül a Dunakanyar idegenforgalmára,annak egy sajátos szeletét alkotja,bemutatja a várost és a régiót zsidó szemmel. Majd igy fejezte be elõadását: “Városunk gyönyörû földrajzi fekvése,barokk fõterével jogosult arra,hogy rövidessen turisztikai célállomás  és fesztivál város legyen. Mind ehhez a város és a régió zsidósága hozzáadja sajátos kulturáját:Hanukka,  Púrim és Nyári Fesztiválját”.

A hozzászólók közül Kardos Endre a Magyar Turizmus Zrt, Budapest és Környéke Regionális Marketing igazgatójának biztató szavai és jótanácsai, hangzottak el. Dr. Bóth János polgármester,országgyülési képviselõ hangsulyozta az önkormányzat városépítõ elképzeléseit,amelyek már nem csak elképzelések,hanem kemény produktumok is. Klara Strompf összefoglalta az elhangzottak lényegét – a  három régió összefogása  biztató és példaértékü,három országot átívelõ zsidó vallási turisztikai koncepció készül rövidesen.

A konferenciával párhuzamosan az aulában már javában hömpölygött a vásári sokadalom egészen kora éjszakáig. Elkezdõdött a Holt-Tengeri kozmetikumok bemutatója és vására – a Múlt és Jõvõ Könyvkiadó stanjáról is fogytak a könyvek,az idegenforgalmi  és tourimform irodák asztalait is sokan kersték, fogytak  az

EL-AL légi társaság és a Szochnut izléses brosurái is. Külön asztalon voltak kiállítva a váci, komárnoi, budai, miskolci, nyiregyházi, debreceni, érsekujvári  és néhány fõvárosi hitközség kiadványai.

A Kóser bor és kóser pálinka bemutató és kostóló osztatlan sikert aratott. A közönség kedvence a váci zsidó háziasszonyok kézel írott receptjei szerint készített tõbb mint 2o féle sütemény halmaz volt,amit a rendezvény támogatója a váci Floch -Cukrászat állított elõ. A térség

legnagyobb cukrászüzeme egész nap ingyen kinálta a tradicionális sütiket – mindenki annyit fogyaszthatott az édes és sós süteményekbõl, amennyit csak meg bírt enni.  Forma ruhákba öltözött csinos hölgyek kinálták a finom étkeket. Embert próbáló adagokban fogyott a sólett, töltött libanyakkal  Száz személyes éttermet rendeztek be a nagy tükör teremben ahol a menü libatepertõvel kezdõdött maceszgomboc levessel folytatódott,sült libacomb,hagymás burgonya,párolt káposzta és macesz-torta, elõkerült még több inyencség is.

A a jó hangulat csak fokozódott a zsufoltságig megtelt szinház teremben ahol a rendezvény fõvédnöke Dr. Bóth János polgármester, országgyülési képviselõ köszöntötte a nagy létszámú közönséget,beszélt

a zsidóságnak a város gadasági és kulturáliséletében petöltött szerepérõl. Örömét fejezte ki,hogy újra visszatért a zsidó kultúra,amely szinesíti a város és a régiókulturális életét.

A Klezmer Rs Band (Budapest) és az Anavim Klezmer Band (Vác) zenészei fergeteges koncertjével éjszaka zárult az egésznapos sokszínû program. 

Közben  üléseztek a Zsidó Turisztikai Konferencia küldöttei és megállapodtak abban ,hogy a Hanukkát mind a három országban együtt ünnepli: a Pozsony – Komárno – Vác – Sahy – Szatmárnémeti tengely.

Turai János

Váci Zsidó Hitközség