Pályázati felhívás

A Komáromi Zsidó Hitközség MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központja 2002 és 2004 után harmadik alkalommal hirdeti meg helytörténeti pályázatát, ezúttal a komáromi kis zsinagóga és Menház építésének 110. évfordulója alkalmából „Bét ha Kneszet- találkozás háza, a zsinagóga” címmel.

Kategóriák:

I. Általános iskolások 8-14 éves korig,

II. Középiskolások 14-18 éves korig,

III. Felnőttek 18 évtől, korhatár nélkül.

A pályázat célja a mai Dél-Szlovákia (kiemelten a Komáromi járás), illetve Nyugat-Magyarország (kiemelten Komárom–Esztergom megye) és a tágabb régió területén található települések zsidó vonatkozású emlékeinek feltárása.

Pályázni a következő témakörökben lehet:

1. „A mi zsinagógánk, imaházunk” – rajzpályázat kicsiknek és nagyoknak. A munkákat, melyek egy adott település zsidó vonatkozású épített örökségét mutatja be normál méretű rajzlapon, tetszőleges technikával készítve kérjük beküldeni.

2. „Ebben a házban…” – a fellelhető emlékek alapján (községi krónika, archívumok, sajtó, személyes beszélgetések) egy-egy település zsidó vonatkozású épületeinek, temetőinek bemutatása

3. „Ez maradt utánuk…” – a zsidó közösség napjainkban fellelhető emlékeinek feldolgozása.

A 2. és 3. témakörben a pályázat terjedelme az I és II. kategóriában minimum 2 gépelt oldal, a III. kategóriában legalább 3 gépelt oldal.

Beküldési határidő: 2006. október 1.

A pályázatok bemutatására és értékelésére a komáromi MENHÁZ zsinagógájának születésnapi ünnepségén, 2006. október 22-én, vasárnap délután a MENHÁZ – Zsidó Kulturális és Közösségi Központban kerül sor. A nyertesek jutalomban részesülnek. A pályázatokat szakmai zsűri értékeli.

A beérkezett műveket a Komáromi Zsidó Hitközség Schnitzer Ármin Mikromúzeumában helyezzük el, ahol a készülő Waldman Ernő Virtuális Közösségek helytörténeti gyűjtemény anyagát gazdagítják majd.

A legjobb pályamunkák megjelennek a közösség 10 éve alapított Hitközségi Híradó- Spravodaj című lapjában.

Bővebb információ a http://www.menhaz.sk weboldalakon található, valamint a 035/7731 224-es szlovákiai és a 06/70-221-1983-as magyarországi telefonszámon és az anachnu2002@hotmail.com e-mail címen kérhető.

A rajzokat a szöveges pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni (a szöveges pályázati munkákat 2 nyomtatott példányban és elektronikus formában is juttassák el hozzánk a fenti e-mail címre):

Židovská náboženská obec v Komárne; Eötvös u 15, 945 01 Komárno, Slovakia.

a Komáromi Zsidó Hitközség programkoordinátorai
MENHÁZ INFOCENTERKomáromi Zsidó Hitközség