A holokauszt előtti időkben Révkomáromban három zsinagóga volt, napjainkra azonban már csak a legkisebb, a zsidó Menházhoz tartozó kis zsinagóga maradt meg. Ennek felújított épületét ünnepélyes keretek között vasárnap avatták fel.
A Fried Kálmán alapította kis zsinagógát és a hozzá tartozó Menházat pontosan száztíz éve, 1896 októberében adták át rendeltetésének a városban, ahol a holokauszt infernója előtt még kétezernél több zsidó ember élt. A mai közösség lélekszáma alig haladja meg a félszázat.
Az épület felújítására hárommillió koronát fordítottak az előző szlovák kormány döntése nyomán létrejött, a zsidó hitközség kezelésében működő kárpótlási alap kamataiból. Ez az összeg a kis zsinagóga teljes külső és belső felújítására és a ma zsidó közösségi házként működő egykori szociális létesítmény, a Menház tetőzetének részbeni rendbehozatalára volt elegendő.
A vasárnap megnyitott létesítmény a jövőben imaházként szolgálja majd a maroknyi zsidó közösséget, de a kapuját a széles nyilvánosság előtt is nyitva tartják. A cél, hogy ezzel is bővítsék az egyre nagyobb számú turistát és látogatót vonzó Duna menti város látványosságainak számát.
(Forrás: MTI)