A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából vasárnap a szlovákiai Révkomáromban is megemlékeztek a városból elhurcolt zsidó áldozatokról.
Révkomáromból és a környező falvakból 1944 nyarán két transzport indult el a haláltáborokba.
“Mintegy 2500-3000 tagunkat veszítettük el a második világháború alatt. Utána már csak nagyon kevesen tértek vissza, így a városunkban és környező falvakban élőkkel együtt a hitközségnek ezek után már csak 4-500 tagja volt, de 1947-48-ban a legtöbbjük új hazát választva Izraelbe vándorolt. Ma körülbelül hetven vagyunk a hitközségben” – mondta a megemlékezés után az MTI-nek Paszternák András, a hitközség munkatársa, az emléknap egyik szervezője.
Paszternák hozzátette: “Nagyon fontosnak tartjuk, hogy közösségünk elpusztított tagjainak emlékét méltó kegyelettel ápoljuk: iskolákban és közösségi rendezvényeken tartunk emléknapokat, mert úgy gondoljuk, hogy nyilvánosan beszélni kell arról, mi is történt akkor emberek és emberek, szomszédok és
szomszédok, barátok és barátok között.”
A révkomáromi zsidó Menház zsinagógájában megrendezett emléknapon a fiatal budapesti történész, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely munkatársa, Kovács Tamás a vészkorszak Révkomáromhoz kötődő eseményeiről adott elő, majd bemutatták az ismert biokémikus és művelődéstörténész, Hidvégi Máté Salkaházi
Sáráról szóló könyvét, végül gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékművénél.
A vasárnapi eseményen Schőner Alfréd főrabbi, a Budapesti Országos Rabbiképző rektora Anatolij Klavanszky budapesti kántor közreműködésével emlékezett az elpusztítottakra. Az emléknapon a római katolikus egyház képviselői, a városi képviselőtestület tagjai és Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere is jelen volt.
STOP/MTI