beszélgetés Ádám Róbert Jánossal, a tatabányai Szenes Hanna Magyar Izraeli- Baráti Egyesület titkárával
Biológus és környezetvédelmi szakmérnök végzettségem van, s bár mindig ezeken a szakterületeken dolgoztam, el-elkalandoztam a humán terület felé is. Voltam szabadúszó újságíró, jelent meg könyvem Tatabánya történetéről, sőt írással kapcsolatos elképzeléseim a továbbiakra nézve is vannak.
Számos dolog érdekel, sok területen dolgozom: Külkapcsolati tevékenységem folytán sokat utazom, de vezetem a helyi vízisport és a történelmi íjászattal foglalkozó egyesületeket is. Ez utóbbiban két felnőtt fiamra is számíthatok.
Világ életemben konzervatív világnézetű, vallásos voltam, s kerestem az ilyen közösségeket, eseményeket, így kerültem Sándor Tamás barátommal is kapcsolatba. Szerencsés találkozás volt ez, mely aztán új lendületet adott a helyi zsidó és a zsidóság iránt érdeklődő nem zsidó közösségnek is.
Mi a Szenes Hanna Magyar-Izrael Baráti Egyesület küldetése?
Szeretnénk közvetíteni a két ország, a két nép, a két kultúra között. Meg kell ismernünk egymást, hogy kölcsönösen megszűnjenek az előítéletek, a téveszmék, a félreértések. Úgy tűnik, ma kevesen keresik a kapcsolódásokat, a közös múltat, inkább a közelmúlt nyomasztó emlékei dominálnak. Tiszaeszlár, Holokauszt, skin-headek, kommunista diktátorok, ÁVH-sok, vadliberálisok stb.. Lehet sorakoztatni az érveket, ha nem megismerni akarjuk egymást, hanem ellenséget akarunk keresni.
Az Egyesület teret ad a beszélgetésnek, a vitának, az ismerkedésnek, a megismerésnek. Reméljük, hogy a két ország közötti turizmust is sikerül növelnünk akár egy izraeli testvérvárosi kapcsolat kialakításával is.
A magam részéről az egyesületi tevékenységünk vallási oldalát is igyekszem ápolni, nem véletlenül járunk át néhányan Komáromba, a Menházba és zsinagógába.
Milyen gyakran tartanak rendezvényeket? Hol? Milyen célcsoportnak?
Minden hónap első csütörtökén, öt órakor találkozunk Tatabányán az Árpád Szálló halljában. Törekvésünk a megyében valamennyi velünk szimpatizálót elérni, rendezvényeinkre meghívni. Tatáról, Tatabányáról, Oroszlányból, Héregről és más településekről is járnak hozzánk. Eljárunk a helyi és a környékbeli holokauszt emléknapokra, budapesti rendezvényekre. Sajnos saját rendezvényeink száma csekély, főleg az anyagi háttér bizonytalansága miatt. Az idei évtől pályázhatunk az országos civil pályázatokon, mely minden bizonnyal több rendezvény szervezését teszi majd lehetővé.
Hogyan látja az egyesület jövőjét?
Hosszú ideje működünk, kialakult egy stabil „mag”, akikre a legtöbb esetben számíthatunk, formálódik a web-lapunk, elérhetőek leszünk az Interneten. Azt gondolom az alkalmi összejövetelek időszakán túlestünk, rendszeres program alapján tarjuk összejöveteleinket. Kiléptünk a nyilvánosság elé, így bízhatunk a jövőben, a fejlődésben.
Esetleges új érdeklődők milyen módon csatlakozhatnak programjaikhoz?
Havi találkozóink nyilvánosak, bárkit szívesen látunk. E-mailen az: adam.robert.janos@chello.hu címre írhatnak az érdeklődők.