„Mint a legtöbb zsidó gyerek, én is a Pészachot szerettem a legjobban. Fennkölt és vidám ünnep. Mint a fáraó rabszolgái, követtük Mózest az ismeretlenbe, a sivatagba, fel egészen a Színáj hegyig. Hívása a szabadság felé erősebb volt, mint a félelem.

A széder átformált minket. Azon az estén apám élvezte, hogy királyi hatalommal bír. Anyám – aki bájosabb volt, mint valaha – királynő volt; mi gyermekek, hercegek. A látogatók pedig – az utazók és a koldusok, akiket mi hívtunk ünnepi asztalunkhoz – titkok tudóinak hírnökei, álruhába öltözött hercegek voltak.Hogy is tudnám nem szeretni azt az ünnepet, mely már a széder előtt jól kezdődött. Heteken keresztül vártunk, készültünk rá.

A házat ki kellett takarítani, a könyveket kivitték az udvarra, hogy leporolják. A rabbi tanítványai segítettek maceszt készíteni. A Pészach a tél végét, a tavasz diadalát hirdette.

 Csak most látom, hogy múlt időt használok. Miért? Semmi sem lenne többé igaz? Az ünnep és a szertartások értelme alig változott. Csak én változtam.Természetesen ma is megtartom az ünnepet. Elmondom az imákat, eléneklem a megfelelő zsoltárokat, elmesélem a Kivonulás történetét, felelek fiaim kérdéseire. De valahol a lelkem mélyén tudom, hogy ez már nem ugyanaz. Nem olyan, mint volt.Életem elválasztott attól a gyermektől, aki voltam. Ma már tudom, hogy a boldogság sohasem teljesedhet be. Az ünnep örömét mélabú árnyékolja be, ami egyre inkább a szomorúság idejének tűnik. Érthető; Pészach volt az utolsó ünnep, amit otthon ünnepeltem.Fel kell idéznem azt az estét, hogy meg tudjam magyarázni, miért olyan fontos nekem, hogy Pészachról kizárólag jelenidőben beszéljek.”

                         (A fenti szöveg a „A Passover Haggadah” (Elie Wiesel kommentárjaival, Mark Podwal illusztrációival), Touchstone Kiadó, 1993 előszava).

„Miben különbözik ez az este a többi estétől?” – kérdezik a zsidó családok kisgyermekei  Széder este szüleiktől, amikor az Egyiptomból való szabadulás emlékére megült, nyolcnapos zsidó ünnep kezdetét veszi. 

A történetet – Izrael elnyomatását, Mózes és Áron isteni küldetését, a fáraó kérlelhetetlenségét, az Egyiptomot sújtó tíz csapást, majd a zsidók megmenekülését – Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. A pészach (szó szerint az elkerülés ünnepe) is innen ered, arra utal, hogy a kivonulás előtt a tizedik csapás elkerülte a zsidók házait. Az ünnep hét (Izraelen kívül nyolc) napig tart. A régi időkben ugyanis az Izraelben élő zsidók nappal füst, éjjel tűzjelekkel továbbították Babilonban és Perzsiában élő testvéreiknek az újhold bekövetkeztének hírét, de ellenségeik hamis jelekkel megzavarták őket. Ezután lovas futárok vitték a hírt, de idővel ezt is megakadályozták, így a bizonytalanság miatt sokáig kettős ünnepet (pészachkor két széder-estét) tartottak. Idővel a tudósok már pontosan ki tudták számítani a jeruzsálemi újhold időpontját, de hagyománytiszteletből megmaradt a két széder.

A Peszách nem más mint a biblia első nemzeti ünnepe. Ez volt az első lépcső, ami kiemelte a zsidó népet a természeti népek közül, és bevezette a szellemi Istenismeret alapelvét. A zsidó nép ekkor találkozik először a láthatatlan tanításával, és érti meg az örökérvényű szavak igazságát, mind az egyénre mind pedig az egész népre lebontva. A Szentírás szerint ez hosszabb, ám minden lépésében megtervezett folyamat volt. Mert az Ő-való az aki Mózesen keresztül felkészíti a népét, nem másra mint a Sinai találkozásra.

Ezért mondja:

–         Én vagyok az Örökkévaló!–         És ki foglak hozni benneteket Egyiptom sanyarúságából,–         Megmentelek titeket a rabszolgamunkától,–         Megváltalak benneteket, kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel,–         És magamhoz veszlek benneteket, és Ti az én népem lesztek, és Én leszek a Ti Istenetek…–         És beviszlek benneteket abba az országba, ami fölé kezemet emeltem, és odaadtam azt Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak. (M II. 6. 2-7.) 

                                        Ugyanakkor a Peszách, a kovásztalan kenyér (héberül többesszáma: mácot, jiddisül: mácesz, vagyis a pászka) ünnepe is.

A zsinagógában és az otthon, a család körében végzendő szertartások mind arra hivatottak, hogy szemléletesen, érzékelhetően idézzék fel a Mózes vezetésével, végbemenő eseményeket. Az emlékezés és a szertartás fő kelléke egy könyv, a Hággádá sel Peszách, azaz a Peszáchi elbeszélés. Ez a hagyományos, évezredek óta változatlan szöveg a zsidó népnek a puszta életért és a szabadságért folytatott, ősidők óta szüntelenül tartó küzdelmét tükrözi. A XVI. század óta a Hággádá több mint 2000 egyedi tehát más, addig megjelent Hággádáktól többé-kevésbé (például illusztrációiban, magyarázataiban, fordításában) különböző kiadásban jelent meg. Szövegét, stílusát, formai jegyeit tekintve folyamatos fejlődést mutat, tehát nem egyetlen személynek vagy megnevezhető szerzőknek, de nem is valamely korszaknak az alkotása. Tartalmának bizonyos részei a zsidó történelem korai szakaszából hagyományozódtak reánk.

Józsua könyve 5. fejezetének 10- 11versében áll, hogy az általa (Jozsua)  vezetett zsidók megtartották  Peszach ünnepét Gilgálnál. A Királyok Könyve elbeszéli, hogy az i.e. VII. században, Josijáhu uralkodása alatt különös ünnepélyességgel tartották meg az ünnepet (Kir. II. Könyve, 23/21-23). Pészách eredeti formájában a második Szentély pusztulásáig tartották meg. Josephus Flavius lejegyzett korabeli – i.sz. I. századbeli – peszachi szertartásokat, melyen becslése szerint a jeruzsálemi áldozatbemutatáson összegyűlt résztvevők száma nem volt kevesebb, mint három millió. Jeruzsálemben és környékén milliós nagyságrendű tömeg koncentrálódott, amely a városban, a környékén elhelyezkedő falvakban, valamint szabad ég alatt a környező „parkokban”, gyümölcsösökben, földeken szállt meg. Az ünnep nagyságáról, forgatagáról még hívebb képet alkothatunk, ha elképzeljük, hogy a templom körüli hatalmas téren is elfért ugyan egyszerre mintegy százezer ember, de az  ünnep alatt a több százezer családfő mindegyikének be kellett jutnia a templomba. A Talmud, megerősítve Josephus leírását, Pöszóchim traktátusának 63b lapján így tudósít: Agrippa király (Judea uralkodója, i.e. 10- i.sz. 44.) egyszer azt gondolta, hogy megszámláltatja Izrael népét. Azt mondta a főpapnak: ‘Tartsad a szemedet a peszachi adományon.’ (Mármint: használd fel valamiképpen az adományokat a népszámlálásra. Régi zsidó szokás, hogy az embereket nem számolják meg. Az első népszámlálás, melyről a Tóra tudósít, úgy történt, hogy fejenként fél sekelt kellett beszolgáltatni. Az így befolyt összeg mutatta meg az ‘adózók’ számát.)  – ami  kétszer annyi volt, mint ahányan kivonultak Egyiptomból, s nem lehetett beszámítani azokat, akik tisztátlanok voltak vagy távoli úton voltak; és nem volt bárány, amire több mint tíz ember jutott; és a nép így kiáltott: ‘Ez a hatalmas tömeg Pészáchja’. Megjegyzendő, hogy az óriási tömeg kiszámítása az áldozati bárányokból való gyűjtés alapján nem lehetett messze a történelmi valóságtól. A Misnában, az i.sz. II. századi törvénygyűjteményben az áll (Pöszóchim 9: 5), hogy csak Egyiptomban kellett meghinteni vérrel az ajtófélfát, a honfoglalás után ezt már mellőzték. A bárányt megsütötték, és gyorsan megették.

Voltak többen is, akik nem ünnepelhettek együtt a többiekkel, mert tisztátalanok voltak a megadott időben. Ezek az emberek odamentek Mózeshez, mondván, hogy igazságtalannak érzik azt, hogy kimaradtak a Peszach ünnepléséből (Bámidbár) . Ekkor kapja meg Mózes azt az utasítást, hogy ha valaki szándéka ellenére nem tud résztvenni a Peszachban, az egy hónappal később, a mai naptár szerint Ijjár hónapban, a hónap 14. napján mutassa be a Peszach-áldozatot, amelyre hasonló törvények érvényesek, mint az első hónap (ma: Niszán hó) 14-én bemutatott Peszach-áldozatra. Érdekesség egyébként, hogy ez az egyik azon eset közül, amikor egy általános törvényt néhányan a nép közül igazságtalannak találnak, és odamennek Mózeshez “reklamálni”. Majd Mózes megkérdezi az Ö- valót, aki erre a speciális esetre nézve hoz egy kiegészítő szabályozást, vagyis megfordul a törvényhozás eddig egyirányú menete.

Végezetül egy megható feljegyzés, egy Jeruzsálemben székelő római konzul tollából: ”Mivel ez az este a Tóra szerint „az őrzés éjszakája” Jeruzsálem kapui közül egyiket sem zárták be peszách éjszakájára, a sok jövő és menő ember tiszteletére.

Mindenkinek szép, nyugodt, ünnepet kívánok: Totha Péter Joel.

Totha Péter Joel rabbi- 2006-ban szerzett diplomát a budapesti Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetemen. 2007 áprilisától a budapesti Páva utcai zsinagóga rabbija, rendszeresen működik Székesfehérváron is. Komáromban eddig két alkalommal hallhattuk.