Bethlen téri vendégek

menhaz.jpg 

2007. május 28-án a Budapesti Zsidó Hitközség Bethlen téri körzetének tagjai látogattak el Komáromba. A közel harmincfős csoportot Deutsch Róbert főrabbi és Kálmán Tamás, a körzet elnöke vezette. A vendégeket Paszternák Tamás és Paszternák András, a KZSH programszervezői köszöntötték, beszéltek a közösség múltjáról, jelenéről és a jövő terveiről. A látogatók megtekintették a Bécsi Zsidó Múzeum Zsidó esküvő című vándorkiállítását a zsinagógában, majd a Wallenstein Zoltán teremben megnézték Susanne és Péter Scheiner Emlékezések a jövőért – Zsidók Komáromban című dokumentumfilmjét. A komáromi hitközség történetéről a Schnitzer Ármin Mikromúzeumban eltöltött percek után kaphattak teljes képet a budapesti látogatók. A városnézés során felkeresték a helyi zsidóság és Komárom nevezetességeit. A séta közben megálltak az egykori ortodox és neológ zsinagógánál, a bencés gimnáziumnál, mely ma Selye János nevét viseli, Schwarz néni egykori étterme előtt a Fekete Kutyánál és a II. világháború óta rosszemlékű Klein háznál is. A belvárosban a Klapka tér, a Tiszti Pavilon megtekintése mellett jutott idő az Európa Udvar megcsodálására. A téren található az az épület, ahol a város első zsinagógája működött. A délután folyamán a Shalom klubban találkoztak a helyi és a budapesti közösség tagjai. A Bethlen tériek a körzetük életéről számoltak be, majd sor került a délutáni imára Markovics Tibor vezetésével, a zsinagógában. Reméljük, hogy ez az együttműködés a jövőben is folytatódik, a Komáromi Zsidó Hitközség kapui minden vendég előtt nyitva állnak.

 

PA

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s