Komáromi Pedagógia Napok 2007

komarno.jpg

A Komáromi Pedagógiai Napok zárónapján, március 2-án a Selye János Gimnázium aulájában Kovács Tamás, a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely csoportvezető történésze adott elő „Komárom és a Holokauszt” címmel.

Andruskó Imre az intézmény igazgatója pár héttel ezelőtt a KZSH ENSZ Holokauszt napi rendezvényén figyelt fel az előadóra és hívta meg a pedagógiai rendezvényre.

A gimnázium csodálatosan felújított dísztermében főleg az iskola diákjai alkották a közönséget. Králikné dr. Novák Zsuzsanna tanárnő az iskola nevében üdvözölte a megjelenteket.

A háromnegyed órás időkeret szűknek bizonyult a vészkorszak idejének felvázolására, majd a speciálisan Komáromhoz kötődő események ismertetésére. A diákok és a pedagógusok számos kérdést intéztek a történészhez. A KZSH nevében Paszternák Tamás koordinátor a Menházat ábrázoló képeslapokkal ajándékozta meg a jelenlevőket.

Az iskola igazgatója a KZSH-val az oktatás területén kialakított jó kapcsolatot szeretné tovább folytatni iránt, az intézmény  Kovács Tamást is visszavárja.

PT

Sadchenolni a rebecen feladata… beszélgetés Verő Bán Linda budai rebecennel

tizparancsolat.jpg

31 éves vagyok, egész kiskorom óta vonzódom a zsidó közösségi élethez. Művészettörténet szakon végeztem a Héber Egyetemen, Jeruzsálemben, majd egy évet Stockholmban töltöttem a Paideia nevű iskolában, ahol európai zsidó kultúrát tanultam a legkülönbözőbb megközelítésekből (mindenkinek szívből ajánlom a helyet: info: www.paideia-eu.org). Már 5 éve vagyok a Frankel Leó utcai zsinagóga rebecenje (Verő Tamás budai rabbi felesége), 3 éve vezetem a Hillel Alapítványt (www.hillel.hu).

Több éve vezeted a Hillel Alapítványt, melyek a szervezet fő céljai, tevékenysége?

Az alapítvány tevékenységi köre igen szerteágazó. Egy cél lebeg a szemünk előtt, amikor egy-egy projektbe kezdünk: biztosak legyünk benne, hogy amit csinálunk az hasznos, az adott célcsoport igényeit és a zsidó közösség épülését szolgálja.

Zsidó társközvetítéssel is foglalkozol, milyen formában?

A sadchenolásnak, vagyis társközvetítésnek hosszú múltja van a zsidóságban. Persze ilyenkor mindenkinek egyből Yente jut eszébe, aki Tevje, a tejesember 5 szép lányának igyekszik férjet találni, több-kevesebb sikerrel. Ezért legtöbbször igen meglepő tekintetekkel találkozom, amikor a személyes találkozásra kerül sor, mert tudat alatt arra számítanak, hogy egy kendős néni fogja fogadni őket… (aki nem ismerne, annak elmondom: nem vagyok az…).  Bővebben…

A HÁROM KAPU – dr. Schőner Alfréd főrabbi komáromi beszéde az ENSZ Holokauszt emléknapján

menhaz.jpg 

Jó néhány héttel ezelőtt egy elmosódott fénykép került elém, és egyik tanítványom arra kért, fejtsem meg a képen látható zsinagóga külső oldal feliratát. Általában a szövegek megfejtése nem egyszerű. Az esetek egy részében a betűk elmosódottak, ilyenkor nagyon nehéz kiböngészni. Boldogult Mesterünk megtanított nekünk egy speciális módot, amelyet ő a Vakok Intézetében tanult, hogy nemcsak szemmel lehet látni, hanem tapintással is, és nem utolsó sorban, – hogy egy kicsit biblikus asszociációra is hivatkozzak -, szívvel is. A képen szemmel nem érzékeltem annyira ezt a szöveget, de amikor alkalmam volt e zsinagógát személyesen megnézni, tapintással a bemélyedt szövegeket, a bevésett betűk formáját kezdtem érezni. Becsuktam a szemem és láttam, látni véltem, hogy melyik betű mit jelent. És amikor biztos voltam már egy betűben akkor beírtam a komputerembe. Kicsit jobbra, kicsit balra tapintottam. Ez olyan mintha valaki egy szénakazalban keresne meg egy tűt. Végül is szerencsém volt, mert a modern tudomány egyik csodája a komputer egy különleges programjának segítségével megtudtam, hogy  a Szentírásban hol találhatók azok az idézetek, ahol az első betű pé, a hetedik  betű sin, a kilencedik rés .. Bővebben…

Gondolatok Purim ünnepéhez –

purim0.jpg

Minden ünnepünk szorosan kapcsolódik egy-egy bibliai részlet nyilvános felolvasásával. Ros Hasana (újesztendő) alkalmával Ábrahám és Izsák története, Jom Kipurkor (az engesztelés napján) Áron áldozata, Szukotkor (a sátrak ünnepén) Mózes és Salamon szentélyavató beszédei kerülnek a liturgia középpontjába. Különösen igaz ez a megállapítás a legvidámabb zsidó ünnep, a Purim esetében: Eszter könyvét (a “Megila”-t, vagyis ezt a tekercskönyvet) nemcsak felolvassuk ezen a napon, de az egész ünnep története, előírása csakis itt, ebben a szentírási műben olvasható. Purimot Ádár hó 14-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy a Perzsa világuralkodó, Áchásvéros király idejében, a gonosz Hámán Bővebben…

Purim – vallásunk legvidámabb ünnepe (2007. március 4. )

purim0.jpg

 

Purim (héber, perzsa eredetű szó) jelentése: sorshúzás. Ádár 14-én, 15-én tartandó emléknap. Eszter könyvét olvassuk fel, amelyet egy kézzel írt tekercsből (Megillából) rituális dallamokkal fennhangon recitálunk. A perzsa Ahasvéros király uralkodása alatt főemberének, Hámánnak meghiúsult szándéka, a zsidók nép maradéktalan, teljes fizikai megsemmisítése. „Az első hónapban – ez Niszán hava –Ahasvéros király uralkodásának tizenkettedik esztendejében pur-t – ez a sors – vetettek Hámán előtt, napról napra és hónapról (hónapra haladva egészen) a tizenkettedik hónapig – ez Ádár hava. A sors e hónap 13. napját jelölte ki. Bővebben…